20 szeptember 2013, 16:08

Kinek szól az Arktiszi kihívás?

Kinek szól az Arktiszi kihívás?

Az északi sarkvidékkel határos térségben, Oroszország határa közelében szeptember 16. és 27. között a norvég, svéd, finn, amerikai és brit légierők közös gyakorlatot rendeznek Arktiszi kihívás 2013 fedőnév alatt. Az elgondolás szerint demonstrálniuk kell, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gyorsan fokozhatják a légierők jelenlétét az Arktiszban. Azonkívül a gyakorlat bizonyítja, hogy az északi országok védelmi együttműködése (NORDEFCO) tulajdonképpen alkalmas eszköz arra, hogy bevonja Svédországot és Finnországot az USA-val való katonai szövetségbe.

Az

Arktiszi kihívás

az idén a legnagyobb gyakorlatnak bizonyult Európában. 10 finn

F/A–18C

, 10 norvég

F–16C

, 22 svéd

JAS–39 Gripen

, 30 amerikai

F–15

-ös, 6 brit

Typhoon

vadászgép, két amerikai

KC–135

-ös légi utántöltő repülőgép, valamint a NATO egyesített légierőinek egy

E-3S

légtérellenőrző repülőgépe – ilyen komoly légierőcsoportot Európa északi részén régóta nem láttak.

A hidegháború idején a légierő-csoport gyors összevonása a szovjet határnál a légi gyakorlatok egyik központi témája volt. Ebbe a sorba tartozott a rendszeresen tartott Reforger gyakorlat, amelynek keretében az amerikai légierő megrendezte saját Crested Cap gyakorlatát, amelyen a harcászati légierőnek az USA területéről az európai kontinensre való áthelyezését gyakorolta be. Egyébként egyelőre a hidegháborús nagyságrendtől még messze vannak: a korabeli gyakorlatok kiterjedtek Olaszország légterétől Norvégiáig, azokban több tucat bázis és sok száz harci és kiegészítő repülőgép vett részt.

Azonban az efféle manőverek felújítása önmagában is bizonyítja, hogy a katonai szembenállás eszméi egyáltalán nem tűntek le. A mai gyakorlatok legaggasztóbb jellemzője, amely megkülönbözteti az idei manővereket a korábbiaktól, az, hogy résztvevői között látjuk a NATO-tagországok légierői mellett a semleges országok – Svédország és Finnország – légierőit is. Ezen utóbbi országok, nem lévén a NATO tagjai, egyre gyakrabban együttműködnek az atlanti szövetséggel. Tulajdonképpen Svédország már a hidegháború éveiben is a szövetség partnere volt, azonban nem lehet csak úgy elsiklani a felett, hogy Finnország baráti szomszédból potenciális ellenféllé válik.

Ez a jelző – potenciális ellenfél – nagyon is helyénvaló. Az Arktiszban a NATO-légierőnek nincs más célpontja az Oroszország területén, légterében és felségvizein találhatókon kívül. Ugyanez mondható el Oroszországot illetően is. Az utóbbi években a felek egyre gyakrabban fitogtatják erejüket a térségben. Minkét fél a szembenállást olyan óvatos fogalmak mögé rejti, mint a „regionális kihívások”, de közben mindketten tisztában vannak azzal, hogy mi történik valójában, és azt is tudják, hogy ennek az opponens is tudatában van. A katonai potenciál kölcsönös növelése az Arktiszban a NATO és Oroszország közti ellentétek növekedésének elkerülhetetlen következménye, közben a külső ellentmondások – Szíria, Irán, az emberi jogok problémája stb. – szerepe jelentéktelen. Arktisz fő ütőkártyája maga az Arktisz, a gazdag készletbázissal rendelkező régió, és az itteni készletekért a jövőben folytatott verseny semmiképpen sem függ majd az opponensek ideológiájától.

Az Arktiszi kihívás valóban kihívás. 78 harci repülőgép egy E–3S és 2 KC-135-ös támogatásával komoly erőt jelent, amely képes óriási veszteséget okozni a felkészületlen ellenfélnek. Ez csak egy része annak a csoportnak, amelyet a NATO az Arktiszba vezényelhet. Ilyen helyzetben az orosz katonai infrastruktúra fejlesztése a térségben nagyon is időszerű lépés lenne. Az esetleges vereség többe kerülhet, mint az esetleges csapás kivédésére való felkészülés.

  •  
    és megosztani