15 szeptember 2013, 12:59

Több mint 6 ezer ember vesz részt a moszkvai maratonon

Több mint 6 ezer ember vesz részt a moszkvai maratonon

Az orosz fővárosban ma vette kezdetét az első moszkvai maraton. A versenyen több mint 6 ezer ember vesz részt. A klasszikus maratoni táv mellett, amely 42 km és 195 méter, 10 km-es versenyt és maratoni váltófutást is tartani fognak.

Az első célba jutók mindegyike 10 dollár jutalmat kap.

Moszkvában már korábban is rendeztek éves maratont, amelyet 1981 óta Moszkvai Nemzetközi Békemaratonnak hívtak. Idén a maraton megváltoztatta a hivatalos elnevezését és első alkalommal új útvonalat kapott.

  •  
    és megosztani