13 szeptember 2013, 18:00

Hosszú út Szíria vegyi leszereléséhez

Hosszú út Szíria vegyi leszereléséhez

Damaszkusz az ENSZ elé terjesztette azokat az iratokat, amelyek szükségesek a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezéséről szóló egyezmény előkészítéséhez. Azonban e terv megvalósítása komoly akadályokba ütközhet, amelyek áthidalása a nemzetközi közösség közös erőfeszítéseit követelheti meg.

A sajtó saját hírforrásokra hivatkozva közli az orosz terv részleteit. A terv néhány ütemben valósulna meg: Szíria előbb csatlakozna a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW), majd kinyilvánítaná, hogy hol tárolja és gyártja ezeket a fegyvereket, aztán pedig a helyszínre felügyelők érkeznének. A negyedik ütemben a szíriai hatóságok a felügyelőkkel közösen döntenék el, hogy miképpen és ki fogja megsemmisíteni a vegyi fegyvert.

Vlagyimir Szlatyinov

szakértő hangoztatja:

A terv nagyon pontos. De mindegyik pontja műszaki kidolgozást és az érdekelt országok érdekegyesítését kívánja meg. És itt felmerül egy bizonyos probléma, mert a terv megvalósítása a bizalom magas fokát feltételezi. Amennyiben elérik a bizalomnak ezt a fokát, a terv megvalósításának esélyei megnövekszenek. Amennyiben a felek nem bíznak meg egymásban, a terv kérdéses marad.

Viszonylag sok idő kell a 40 bejelentett raktár vizsgálatára – véli Richard Guthrie vegyifegyver-szakértő.

A létesítmények elszórtan vannak nagy területen, ennélfogva nehéz őrizni azokat. Így megkísérelhetik közelebb hozni azokat egymáshoz néhány helyen. De: olyan hely kell, amely alkalmas a hosszas tárolásra. Másodszor, a fegyvert olyanképpen kell kiszállítani, hogy útban ne történjen elszivárgás. Hiszen veszélyes vegyi fegyverről van szó. Valószínű, hogy ezek a vegyifegyver-készletek nem tárolhatók katonai bázisokon – bár éppen ez jut először eszünkbe –,a fegyvert semleges helyen kell tárolni és semleges erőknek kell felügyelniük rájuk.

A nyilvánvaló szervezési problémák mellett léteznek technológiai problémák is. Viktor Murahovszkij katonai szakértő elmondta:

A vegyi fegyverek ártalmatlanná tételéhez speciális üzemeket használnak. Oroszországban vannak ilyen üzemek. Ott már több tízezer tonna mérgező anyagot tettek ártalmatlanná. Szíriában értelmetlen lenne ilyen üzemet kialakítani, hiszen az ártalmatlanítás ott jelenleg lehetetlen.

A szíriai vegyi fegyvert van hol megsemmisíteni. Más kérdés, hogy ez csakis abban az esetben lehetséges, ha lemondanak a fegyveres erők bevetéséről Damaszkusszal szemben. Addig, amíg az Egyesült Államok nem garantálja be nem avatkozását a konfliktusba, a kérdés függőben marad, az esetleges kudarcért a felelősség pedig teljes egészében az amerikai kormányzatot terheli majd.

  •  
    és megosztani