9 szeptember 2013, 16:33

Pjotr Nyesztyerov-féle műrepülés iskolája

Pjotr Nyesztyerov-féle műrepülés iskolája

Száz évvel ezelőtt, 1913. szeptember 9-én Pjotr Nyesztyerov orosz pilóta először mutatta be az égen a „halálbukfencet”. Az esemény annyira félelmetes volt, hogy nem csak orosz, hanem külföldi újságok is írtak róla.

Nyesztyerov lett a műrepülési iskola alapítója, amelynek köszönhetően az első és a második világháború idején sok dicsőséges győzelmet arattak a pilóták a légi csatákban.

Az akkori szabályok szerint a piloták igyekeztek egyenesen repülni, elkerülve a veszélyes lejtőket. Nyesztyerov viszont szeretett kísérletezni, és gyakran megszegte a szabályokat. Saját bevallása szerint a legendás pilóta madaraktól tanult, hogyan kell repülni. Tapasztalata hasznosnak bizonyult a világháborúk reális csatáiban. Az első piloták rekordjai és eredményei ma is nagyon fontosak számunkra – állítja Roman Guszarov az avia.ru portál szerkesztője.

A piloták a lehetséges határán próbálták ki gépeiket és saját magukat. Nyesztyerov előtt senki sem tudta, egyáltalán végrehajtható-e egy ilyen mutatvány. Nyesztyerov vállalta az akkori mércek szerinti őrült mutatványt, és bebizonyította, hogy ez lehetséges. Sőt, bebizonyította azt is, hogy a műrepülési gyakorlatok végrehajtása nem csak a technikától, hanem a pilótától is függ.

„Halálbukfencét” Nyesztyerov egy fából készült repülőgéppel hajtotta végre az égen a kijevi repülőtér fölött. Azon a napon a Kijevljanyin c. lap írta: „Miután 1000 méteres magasságra emelkedett a gép, a pilóta kikapcsolta a motort, és esni kezdett. A 600 méteres magasságon újra beindította a motort, kiegyensúlyozta a gépét, és meredeken felfelé repült. A gép egy kört tett meg a függőleges síkban... A pilóta feje tetejére állt... A közönség felszisszent...” Hamarosan ezt a gyakorlatot megismételte Adolphe Pégoud a Blériot cég berepülőpilotája. A Nyugaton úgy vélik, hogy ő találta ki ezt a figurát. Azonban maga Pegu nem támogatta ezt a véleményt, és pontosította, hogy a latin S betűt rajzolta a levegőben.

Nyesztyerov repülőgép-tervezéssel is próbált foglalkozni, sőt, vissza akart vonulni, hogy teljes egészében szentelje magát ennek a szakmának. De kitört az első világháború. Nyesztyerov egy repülőscsapat élére állt, amely légi felderítéssel foglalkozott a dél-nyugati fronton. Merész rajtaütései kihozták az osztrákokat sodrukból. Nagy jutalmat ígértek fejéért. Nyesztyerov egy légiharcban esett el, amikor nekirepült egy ellenséges gépnek.

Adolphe Pégoud a Becsületrend Lovagja is meghalt egy légi csatában a második világháború idején. A sors ironiája, hogy éppen az a német pilóta lőtte le a gépét, aki egykor tanítványa volt. Még a háború előtt, 1914 májusában Pégoud járt Oroszországban. A bemutató repülés keretében a moszkvai repülőtér fölött a francia mester többek között mutatta a híres „halálhurkot” is. Akkor Pegu barátságot kötött Nyesztyerovval, vele együtt előadást tartott a a moszkvai Műszaki Főiskolán, ahol elismerte a az orosz pilóta prioritását.

évforduló, Pjotr Nyesztyerov, halálbukfenc, Társadalom
  •  
    és megosztani