29 augusztus 2013, 13:19

Az államadósság a világgazdaság depresszióját okozza

Az államadósság a világgazdaság depresszióját okozza

A pénzügyi világválság a végéhez közeledik, amelyet globális depresszió vált fel. A fejlett országok többsége, akik szembe találták magukat a válsággal, túlzottan reménykedtek gazdasági partnereikben. 2008-2009 között több ország csak külső hitelfelvétellel élte túl a válságot. Eljött az ideje a válság felszámolásának, és a gazdaság felemelésének, azonban minden pénz a hitelek visszafizetésére megy el.

Az államadósság 2005-2006-ban még kedvező, 2008-2009-ben pedig még elfogadható mértéke 2010-re igen súlyossá vált. Olyannyira, hogy a 2010-es G20-as csúcstalálkozónak ez lett a fő témája. Akkor azt a célt tűzték ki maguk elé az országok, hogy 2013-ra csökkentik a deficitet. Mára már világos, hogy a tervet nem sikerült megvalósítani.


A The Economist újság honlapján olvasható egy cikk, Globális adósság órája címmel. Az interaktív térkép az országok államadósságát demonstrálja 2002-től, amelynek mértéke az európai országok többségénél jelenleg magabiztosan meghaladja a 80%-ot. Az adósság tekintetében vezető pozícióban van a sokat szenvedett Görögország, de nem jobb a helyzet Nagy-Britanniában, Írországban, Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában sem. Japán adóssága pedig 241%-kal haladja meg az ország GDP-jét.

A legégetőbb feladat egy olyan fiskális politika bevezetése, amelynek során az államadósság nem fogja meghaladni a GDP 90%-át. Így az államadósság mellett megoldást lehet találni az ország belpolitikai problémáira is.

Elég-e ez azonban ahhoz, hogy kimásszunk a depresszióból? Különösen a többi negatív faktorral együtt elsősorban a valutaháborúk, amelyek a G20 csúcstalálkozón megvitatásra kerülnek. Az EU képviselői keményebb intézkedésekhez fognak ragaszkodni. Az EU az államadósság mértékét 60%-ra kívánja csökkenteni. Ez pedig adóemelést és a szociális programokra szánt keret csökkentését jelenti. Az államadóssági kérdés azonban nagyon fontos. Éppen ezért javasolta Oroszország, hogy ez kiemelt téma legyen a G20 csúcstalálkozón.

A görög és ciprusi államcsőd csak az első vészjelzés. Figyelembe lehet venni, de figyelmen kívül is lehet hagyni. Az, hogy Oroszország reagált erre a vészjelzésre azt mutatja, hogy felelősségteljes játékosa a világgazdaságnak. Oroszország számára jelenleg az államadósság csökkentése nem égető kérdés. Ez csupán a közeli kereskedelmi partnerekkel való törődés gesztusa.

Ugyanakkor senki sem vár gyors eredményeket. Az 1990-es években Oroszország tevékenységével elveszítette imázsát a nemzetközi arénában, majdnem kiesett a világ politikai folyamatiból. Most viszont intézkedéseket tesz annak visszaállítására.

  •  
    és megosztani