27 augusztus 2013, 15:42

Mérges igazság

Mérges igazság

Hétfőn Damaszkuszban az ENSZ szakértők nem tudtak a gáztámadás helyszínére jutni, mert orvlövészek tüzet nyitottak rájuk. A következő napon a Foreign Policy-ben megjelent a „CIA dokumentumok megerősítik, hogy az USA segített Szaddám Huszeinnek Irán megmérgezésében” c. cikk. Van-e összefüggés a ket esemény között?

1988. március 17-én Halabja észak-iraki kurd falu ellen mérgező anyagot alkalmaztak. „Egy óra alatt mintegy 5000 kurd halt meg.” Az ENSZ szakértők a helyszínen valamilyen oknál fogva nem tudták pontosan megállapítani, ki használta a mérgező gázt a városban, „amely március közepétől iráni csapatok megszállása alatt volt”. Akkor kijelentették, hogy „a Halabjáért folytatott harcokban mindkét fél gázt alkalmazott.” Ennek ellenére az emberek a „cianid-alapú mérgező anyagtól haltak meg, amelyet Irán alkalmazott.” Mint ahogy az Damaszkuszban történt, egy kicsit furcsa volt Iránt gyanúsítani azzal, hogy vegyi támadást intézett szövetségesei ellen: a kurd osztagok akkor az ő oldalán harcoltak. Az igazság később derült ki. 2010. január 17-én az iraki bíróság Szaddam Husszeint bűnösnek találta abban, hogy vegyi támadást hajtott végre Halabja ellen, és kötél általi halálra ítélte.

A Foreign Policy szerint az amerikai tisztviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy Husszein kormánya soha nem jelentette ki, hogy vegyi fegyvereket szándékozik alkalmazni. De Rick Francona légierők nyugalmazott ezredese, aki 1988-ban amerikai katonai attasé volt Bagdadban, egy interjúban közölte: „Az irakiak soha nem mondták, hogy ideggáz szándékoznak alkalmazni. Nem is kellett volna mondaniuk. Már mindent tudtunk.”

Tudták később is. A CIA adatai szerint, az iraki háborúban használt vegyi fegyverek kétharmadát a háború utolsó másfél évében alkalmaztzák.

Hogy történt ez? 1987 végén egy titkos hírszerzési jelentés figyelmeztette Reagan elnököt, hogy Irán következő tavaszi offenzívája nagyobb méretű lesz, mint az előzők, és a perzsáknak van esélyük, hogy áttörjék az iraki védelmet, elfoglalják Bászrát és megnyerjék a háborút. Reagan elolvasta a jelentést, és – Francona szavai szerint – ezt írta a margóra: „Irán győzelme elfogadhatatlan.” Ettől kezdve rendszeresen adták át Iraknak részletes adatokat az ellenséges erők elhelyezkedéséről és mozgásáról. És Irak, felhasználva az USA-tól kapott képeket, térképeket és más hírszerzői adatokat, 1988 elején vegyi fegyvereket alkalmazott négy nagy offenzíva előtt. Mérgező anyagokat tartalmazó bombákat és lövedékeket használtak az iráni csapatok ellen a Fao-félszigeten is, ami segített Iraknak az egész félsziget elfoglalásában. Az iráni hadsereg nem volt képes bevenni Bászrát. Francona szerint Washington nagyon meg volt elégedve az eredménnyel, mert vegyi támadások után Irán már nem tudott támadni.

Bruce Jentleson is a With Friends Like These c. könyvében 1994-ben írta, hogy az amerikaiak különböző adatokkal és anyagokkal támogatták Szaddám Huszeint Irán elleni háborújában. Dilip Hiro The Longest War (1991) c. könyvében részletesen leírja Irak vegyi háborúját. A National Defence University c. kiadványban a közelmúltban megjelentek iraki tábornokok memórjai, amelyekben a vegyi támadásokat írják le. A Foreign Policy érdeme, hogy szemtanúk vallomásait már dokumentumokkal erősíti meg. Most, amikor még nem bizonyították be, hogy ki alkalmazta a vegyi fegyvereket Damaszkuszban, Irak régi története mutatja, hogy nem nehéz bárkit hibáztatni. Sokkal nehezebb majd bebizonyítani, hogy ez jószándékú tévedés volt. Különösen olyan időben, amikor a titkok rövid életűek.

  •  
    és megosztani