21 augusztus 2013, 22:11

Braedly Manning – a Wikileaks kémje

Braedly Manning – a Wikileaks kémje

Az amerikai katonai bíróság szerdán 35 év börtönre ítélte a Wikileaks 25 éves informátorát, Braedly Manning volt közlegényt. A főügyész a 20 vádpontra 60 évnyi börtönbüntetést kért.

A legellentmondásosabb az ügyben az, hogy Manninget bűnösnek találták kémkedés vádjában, ugyanakkor ejtették az ellenség segítésének vádját. Minthogy kémkedni, a meghatározás szerint, csak az ellenség javára lehet, így Manning – a teljesen törvényes, habár botrányairól ismert leleplező honlap, a Wikileaks kémje. Ilyen meghatározás először szerepel a katonai igazságszolgáltatásban.

Éppen ezért állítják Manning ügyvédjei és a jogvédők, hogy az ítélet nagyon veszélyes precedenst teremtett. És ami a bíróság célja, hogy megijesszék a leendő informátorokat és egy életre elfeledtessék velük az igazság keresését.

Az ítélet azt mutatja, hogy az amerikai kormányt csak a megtorlás és nem az igazságos ítélet érdekli – mondta Manning ügyvédje, David Coombs.

Ez egy koncepciós per, amelybe az állam minden lehetséges erejét és pénzét belefektette egyetlen céllal: leverni és elpusztítani egy igaz embert – mondta a World Can’t Wait társadalmi szervezet amerikai jogvédője, Deborah Sweet:

Az emberek, akik olyan dokumentumokat hoznak nyilvánosságra, mint Manning, az életüket és a szabadságukat kockáztatják. Kockára teszik a jövőjüket csak azért, hogy igazat mondjanak. Az emberek többségének a szemében ezek az emberek „hősök”. Semmiféleképpen sem „árulók”, akinek Manninget próbálják beállítani.

Braedly Manning a Wikileaksnek átadott légicsapásokról készült videofelvételeket, amelyek következtében civilek haltak meg, több ezer jelentést az USA számára kínos iraki és afganisztáni incidensekről, dossziékat a Guantanamóban fogvatartottakról és több százezer külügyi diplomáciai táviratot. Összesen mintegy 700 ezer különböző katonai és diplomáciai dokumentumot. Ez volt a legnagyobb kiszivárogtatás az USA történetében. Maga Manning azt mondja, hogy belefáradt a hazugságba és úgy döntött elmondja az igazat arról, hogy mi történik Irakban és Afganisztánban.

„Fekete nap” ez minden igazmondó embernek, aki megpróbálja leleplezni a kormányok bűneit – így nevezte az ítélethirdetés napját a Wikileaks egyik vezetője, Kristinn Hrafnsson:

Soha senkit, aki nyilvánosságra hozott információkat nem ítéltek el az 1917-es kémkedésről szóló törvény szerint. Ez egy nagyon veszélye precedens. De, sajnos, ez nagyon is beleillik abba a képbe, amelyet Barack Obama képvisel: mindenkit üldözni kell, aki nyilvánosságra hozza a kormány machinációit. Ez az üldözés pedig kiterjed az oknyomozó újságírásra, az újságírásra általában és nem csak a Wikileaksre.

Soha egyetlen amerikai elnök alatt sem öltött a kémkedés ilyen nagy méreteket, mint Obama alatt. És a terrorizmus valamint a kémkedés elleni harccal kapcsolatos törvények értelmezése sem volt ilyen széleskörű, mint Obamánál.

  •  
    és megosztani