20 augusztus 2013, 16:25

Ohotszki-tenger: Oroszország ellenőrzése alatt

Fotó: RIAN

Fotó: RIAN

Fotó: RIAN

Oroszország növelni kívánja gazdasági övezetét az Ohotszki-tengeren. Ezt a kontinentális talapzat révén tervezi megvalósítani. Az ENSZ szakértői már megkapták az erre irányuló kérelmet és elkezdték annak tanulmányozását.

A második próbálkozással (az első 12 évvel ezelőtt volt) Moszkva reméli, hogy sikerül bebizonyítania kizárólagos jogait a közel 50 ezer négyzetkilométernyi tengerfenékre. A geológusok szerint ez a terület szénhidrogénekben, fémekben és egyéb ásványi anyagokban gazdag.

Az Ohotszki-tengerben található kontinentális talapzatra fenntartott orosz igények védelmére a Természeti Erőforrások Minisztériumának képviselőiből és a földalatti geológia területének szakértőiből álló delegáció érkezett. Először is, Moszkva szeretné megállítani a térség biológiai forrásainak barbár kizsákmányolását – magyarázta az Oroszország Hangjának adott exkluzív interjújában Denisz Hramov, az orosz természeti erőforrások és ökológia miniszter-helyettese:

Jelenleg rákokat és halakat célzó orvhalászat zajlik ott. Nekünk pedig nincs jogunk korlátozni a fogást, mivel formálisan ez a világóceán része. A megfelelő döntés megszületése után ez a terület szuverén orosz gazdasági zónává válik, ahol bármilyen tevékenység elvégezhető lesz a felügyeletünk és az engedélyünk mellett.

Nem ez az első eset arra, hogy Oroszország megpróbálja megszerezni magának a kontinentális talapzatra szóló kizárólagos jogot. 2001-ben Moszkva már benyújtott egy kérelmet, de nem az egyes részekre, hanem a teljes kontinentális talapzatra, beleértve az Északi-sarkot. Akkor az ENSZ szakértői elutasították a dokumentumot a szomszédos országok ellenzése miatt. Többek között Japán lépett fel ez ellen. Továbbá a tengeri régió kapcsolata a kontinens oroszországi részéhez nem volt kellő képpen bizonyítva.

Most viszont több mint elegendő áll a rendelkezésünkre. És ahogy Denisz Hramov mondja, már meg van az első pozitív jel: az ENSZ-szakértők készek gyorsított eljárásban megvizsgálni Moszkva kérelmét:

Általában több hónapot vesz igénybe a kérelem elbírálása, mivel a bizottság tagjai nagyon elfoglaltak. Azonban a 2001-ben megalapított bizottság, amelyik a kérésünket vizsgálja, új aktív tagokkal bővült. Szintén a kérésünkre az ENSZ beleegyezett abba, hogy azonnal a kérelem benyújtása után hozzálátnak a munkához. Ezt pozitív jelnek tekintjük. Megbízható bizonyítékokat mutatunk be a bizottságnak arról, hogy a teljes Ohotszki-tenger, beleértve a talapzat ezen részét is, a kontinens oroszországi szakaszának a természetes folytatása.

Oroszország az ENSZ tengeri egyezményére hivatkozva alapozza követeléseit a talapzatra vonatkozóan. Ez lehetővé teszi a 200 mérföldes gazdasági zóna meghosszabbítását azzal feltételel, hogy ez a terület a szárazföld természetes kiterjesztése.

Az orosz delegáció reméli, hogy az Ohotszki-tenger talapzatáról szóló végleges döntésre legkésőbb 2014 elején sor kerül.

  •  
    és megosztani