17 augusztus 2013, 12:19

Katonai innováció: Oroszország felzárkózik

Katonai innováció: Oroszország felzárkózik

A háborúban a feladatok hatékony teljesítése érdekében szükség van a high-techre önmagunk minimális vesztesége mellett. Ezt a célt szolgálják az orosz védelmi minisztérium azon innovatív kidolgozásai, amelyek első eredményeit augusztus 20-án mutatják be a moszkvai innovációs kiállításon.

A különböző robotok létrehozása az egyik fő irányvonal azok közül, amely az orosz védelmi minisztériumot érdeklik.

Nyugaton ma kivétel nélkül az összes fegyveres erő számára kidolgoznak robotokat: a felderítő és támadó drónoktól kezdve a légierő és a hadsereg, továbbá a félig merülő járművek és vízalatti flotta számára is.

A robotok meghódítják a földfelszínt is. Izrael aktívan használ a határellenőrzésre Guardian robotjárműveket, az Egyesült Államok pedig a Big Dog program keretében egy négylábú robotszállítót dolgoz ki, amely képes lesz a harci egységeket kísérni a hegyekben és más nehezen megközelíthető helyeken.

Oroszországnak is vannak saját eredményei e téren, azonban az ilyen fajta gyári robotok száma egyelőre kevés, amik pedig léteznek, mint például a távirányítású robotok, azokat értelemszerűen a titkosszolgálatok használják.

Különösen ígéretes az a robotikai fejlesztés, amely a légierő és a haditengerészet számára készül, ahol a hasonló eszközök jelentős mértékben képesek növelni a hagyományos fegyverek hatékonyságát. Így például a víz alatti robotokkal felszerelt tengeralattjáró képes észrevétlenül teljes körű információt kapni a környezetről, valamint támadást intézni a leleplező aktív szonár használata nélkül.

Hasonlóképpen a pilóta nélküli légi járművek képesek a légierő felderítői és részben támadói feladatait ellátni, drasztikusan csökkentve a veszteségeket.

A robotika összes lehetősége ellenére sem beszélhetünk a hagyományos katonai technika automatikus eszközökkel való helyettesítéséről. Már csak azért sem, mert az elektronikus hadviselés eszközeinek a fejlesztése ügyes alkalmazás esetén képes megbénítani az ilyen gépek használatát. Ezért az újítások célja egyben a hagyományos technikák továbbfejlesztése is. Így az egyik legígéretesebb terület a hibrid motorral felszerelt páncélozott kerekes platform létrehozása, ami jelentősen növelné a hagyományos páncélozott jármű képességeit. Javul egyúttal a gépek harci ellenállóképessége is, az elektronikus meghajtás a kerék belsejében kevésbé sérülékeny, mint a hagyományos mechanikusé.

Nagy reményeket fűznek az elektronika területén való kutatáshoz, új anyagok és biztonsági eszközök kifejlesztéséhez. A jövőben ezek a kutatások teljes egészében megváltoztathatják a katonáról kialakított képet és a gyalogság harci tevékenységének a taktikáját, nagyban növelve az információcsere lehetőségeit, továbbá a rakományok biztonsági szintjét és szállítási lehetőségeit az exoskeletonok (mesterséges külső váz) és újgenerációs páncélvédelmet nyújtó eszközök kidolgozásával.

  •  
    és megosztani