16 augusztus 2013, 15:36

Atlétikai Világbajnokság: a sérülés nem akadály a győzelemhez

Atlétikai Világbajnokság: a sérülés nem akadály a győzelemhez

Csütörtökön, a világbajnokságon hat féle díjat osztottak ki. Először magasugró döntősök kezdték a versenyt.

Ivan Uhov és Alekszandr Susztov a szezonban legjobb eredményeiket hozták, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy medált szerezzenek. Susztov a 2-32-es határon állt meg. Uhov első próbálkozásra megugrotta a 2-35-öt. Több ilyen sikeres ugrása nem volt Ivánnak, végeredményben pedig negyedik lett.

Mutaz Barsim katari sportoló lett a második, a kanadai Derek Drouin pedig a harmadik. Mindkét sportoló megugrotta a 2-38-at. Az ukrán Bogdan Bondarenko taktikája igen kockázatos volt. Lábsérülése miatt egyik magasságot a másik után hagyta ki. Többek között, a 2-35-ös ugrás után 2-41-eset rendelt, és sikerült megismételnie a szezonban legjobb eredményét, amivel elnyerte a bajnokság aranyérmét. Bogdan a világcsúcsot is megpróbálta megdönteni. A 2-46-os magasság azonban egyelőre megdöntetlen maradt. A sportoló nagyon megköszönte szurkolóinak a támogatást, akik nagyon igyekeztek a világbajnokságon.

Ukrajna második aranyérmét Olga Szoloduha szerezhette volna hármasugrásban. A 14 méter 65 centiméteres eredmény azonban csak harmadik lett. Caterine Ibargüen kolumbiai sportoló nyert 14-85-ös eredménnyel. Mindössze 4 centiméterrel kisebbet ugrott az orosz Jekatyerina Konyeva, aki miatt Habarovszk lakossága felének álmatlan éjszakája volt:

Elsősorban magam és edzőm miatt sajnálatos, hogy nem váltottam be a hozzám fűzött reményeket. Már sok ideje haladtam a világbajnokság felé, sokat készültem. Ebben a szezonban egy versenyt se vesztettem el, a világbajnokságon meg második lettem. Nincs azonban semmi gond. Remélem, hogy a jövőben tovább fogunk készülni, edzeni és minél jobb eredményeket fogunk fölmutatni.

Sikeresen bejutottak a döntőbe az orosz 4-400 méteres váltófutó csapat, Dmitrij Tarabin gerelyhajító, a magasugró világbajnok Anna Csicserova, Szvetlana Skolina és Irina Gorgyejeva. A döntők ma lesznek. Oroszországnak egyelőre 8 medálja van, 3 arany, három ezüst, és két bronz. A 800 méteres futás elődöntőjébe bekerültek Marija Szavinova világbajnok, Jelena Katulszkaja és Jekatyerina Poisztogova. Ebben a sportágban azonban csak vasárnap dől el, ki lesz a világbajnok.

  •  
    és megosztani