10 augusztus 2013, 17:19

Moszkva készen áll az Atlétikai Világbajnokságra

Moszkva készen áll az Atlétikai Világbajnokságra

Augusztus 10-én, szombaton veszi kezdetét Moszkvában az Atlétikai Világbajnokság. A hivatalos megnyitóünnepség a Luzsnyiki stadion sportarénájában kerül megrendezésre. A verseny előtti napokban, augusztus 6 és 8 között a Krasznaja Presznyán tartották a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 49. kongresszusát.

A vb első napján két érmet osztanak majd ki – női maraton és férfi 10 ezer méteres futásban, amelyeknek útvonala a Moszkva-folyó partmentén fut végig, Moszkva belvárosában. Moszkvában sok magas szintű sporteseményt rendeznek, és az elmúlt években semmiféle kifogás sem érkezett a rendezéssel kapcsolatban sem a sportolók, sem pedig a nézők részéről.

Az IAAF kongresszusán a figyelem középpontjába a dopping elleni küzdelem került. A szervezet javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA), hogy pozitív doppingteszt esetén növelje a minimális eltiltást kettőről négy évre. Ez a szabályzat 2015-től lépne életbe. A szakértők véleménye ezzel kapcsolatban azonban megoszlik. Az IAAF elnöke, Lamine Diack úgy véli, hogy minden esetet külön kell kezelni, hogy megbüntessék a vétkeseket:

A munkát közösen fogjuk elvégezni – mi és a NOB. A sportoló tartja el az edzőt, a gyógytornászt, stb. Mindenért a sportoló fizet. Mint, mondjuk, az USA-ban. És hirtelen egy pozitív doppingteszt. Mi van akkor? Természetesen ez egy nyilvánvaló probléma. Lehet, hogy a sportoló valamit evett, és nem is tudta pontosan, hogy mit. Lehet, hogy valamiről neki nem beszéltek.

A kongresszuson gazdasági kérdések is szóba kerültek. Még a labdarúgó klubok is nehéz időket élnek. Az atléták sem tudták elkerülni a nehézségeket. Ezt a problémát nem lehet különválasztani egy országra vagy kontinensre. Ez egy globális probléma, éppen ezért kell az egész világnak keresni a megoldást – állítják a kongresszus résztvevői.

Fotógaléria

  •  
    és megosztani