7 augusztus 2013, 18:36

Az első orosz világkörüli hajózás 210. évfordulója

Az első orosz világkörüli hajózás 210. évfordulója

210 évvel ezelőtt Kornstadtból három éves utazásra indult az orosz Remény és Néva hajó, Ivan Kruzenstern és Jurij Liszjanszkij vezetésével. Két évtizeddel később az orosz hajósok már mintegy 20 világkörüli utazást tudhattak maguk mögött.

Oroszország, amelynek partjait három óceán 12 tengere mosta nem maradhatott le a földrajzi felfedezésekről. Ez világos volt az orosz tengerésztisztek számára, akik addigra már nagy tapasztalatra tettek szert. Nehéz volt támogatást találni egy világkörüli utazáshoz, de Ivan Kruzensternnek komoly érvei voltak. Az orosz Baltikumtól a Csendes-óceánig terjedő hajóutak mellett, lehetőség nyílt a kereskedelmi kapcsolatokra Kínával és Japánnal. Az első világkörüli útra I. Sándor és az Orosz-Amerikai Vállalat biztosította a pénzt. A hajókat és a berendezéseket Angliában vásárolták. A csapatokat orosz önkéntes tengerészekből választották ki. A tudományos kutatásokra német csillagászokat és tudósokat hívtak meg. A 19. század elején ilyen expedíciókat kevés állam engedhetett meg magának – jegyzi meg az Orosz Földrajzi Társaság Tudományos Tanácsának tagja, Mihail Amoszov:

Oroszország arra az időre már birtokolta a Csendes-óceán partjainak jelentős részét: Kamcsatka, Csukotka, az Ohotszki-tenger partjai és Orosz Amerika, amely most már Alaszka néven ismert. Azonban ezekkel a területekkel nem volt reményteljes kapcsolat, hiszen a repülőt és a vasutat akkor még nem találták fel. Így tengeri összeköttetést próbáltak meg kiépíteni.

A körút során alaposan tanulmányozták a Kuril-szigeteket, Szahalin partvidékét, Kamcsatkát, valamint néhány japán szigetet is. Felfedezték a korábban nem ismert Hawaii szigeteket. Ezen kívül Kruzenstern új módszereket próbált ki vízrajzi felmérések terén, éppen ezért tartják az oceanográfia és meteorológia egyik úttörőjének. Ennek az utazásnak a tagja volt még Fabian Gootlieb von Bellingshausen is, aki 14 év elteltével egy másik expedíció során Mihail Lazarevvel planetáris felfedezést tett: az orosz tengerészek elhajóztak az Antarktiszhez és feljegyezték az ottani élővilágot.

Manapság egy-egy világkörüli út alkalmával a vitorlás hajókon több száz fiatal tengerész tartózkodik – mondja az egyik világkörüli út szervezője, Alekszandr Szaveljev:

Vlagyivosztokban, Kalinyingrádban és Murmanszkban három csodálatos vitorlás áll: a Szedov, a Kruzenstern és a Pallada fregatt. Mind a három hajó rendszeresen világkörüli expedícióban vesz részt, amely fontos a tengerészek tanítása, de ami ennél is lényegesebb, a humanitárius misszió szempontjából is.

Az orosz Szedov vitorlás július 20-án tért vissza világkörüli útjáról. A hajó 14 hónap alatt 47 tengeri mérföldet tett meg és 32 kikötőbe látogatott el. Ezt az utat Kruzenstern és Liszjanszkij expedíciójának tiszteletére szervezték.

  •  
    és megosztani