27 július 2013, 18:06

Összecsapások Egyiptomban

Összecsapások Egyiptomban

Szombaton (július 27.) Egyiptomban folytatják az új kormány támogatói és ellenzői közötti tömeges összecsapások áldozatainak az összeszámolását.

”Terrorizmus elleni” akció Egyiptomban - Fotógaléria

Az összecsapások a hét végén kezdődtek. Július 27-nek reggelére egyes források szerint 20 fő vesztette életét. Más források szerint az áldozatok száma meghaladta a 120 főt, több mint ezren pedig megsebesültek. A piramisok országának számos városában voltak összecsapások. A hadsereg további járőrökkel és páncélozott járművekkel vonult ki az utcákra.

Az egyiptomi újságok szerint mintegy 30 millió egyiptomi reagált a hadsereg felhívására és vonult ki az utcákra, hogy támogassák az új kormányt a terrorizmus elleni küzdelemben. A zavargások akkor törtek ki, amikor a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom ellentüntetéseket tartott a július elején megbukott Mohamed Murszi támogatására. Az összecsapások különösen erőszakossá váltak, amikor kiderült, hogy július 26-án Murszit hivatalosan is őrizetbe vették és letartóztatták 15 napra. Egyszerre több vádpont alapján folyik ellene a vizsgálat, köztük: menekülés a börtönből, hazaárulás és gazdasági bűncselekmények. Ez a letartóztatás gyakorlatilag nem változtat Murszi helyzetén. Eddig is ”házi őrizetben” volt és laktanyákban ült. A letartóztatást követően azonban elhatalmasodott a helyzet az utcákon.

A Muzulmán Testvériség a saját akcióival tovább sodorja az országot az összeomlás és a káosz irányába – jelentette ki az Oroszország Hangjának Samil Szultanov, az ”Oroszország - Iszlám világ” Stratégiai Kutatóközpontjának elnöke:

A polgárháború Egyiptom destabilizációja. Egyiptom destabilizálása azonban az egész Közel-Kelet destabilizálása. Egy nagy Afganisztánná változhat.

A Muzulmán Testvériség támogatói és a rendőrség közötti leghevesebb összecsapásokra a kairói Rabban al-Adao mecset közelében került sor, amely az iszlamisták találkozóhelyévé vált.

Mohamed Ibrahim belügyminiszter kijelentette, hogy a Testvériség tiltakozásainak „nincs és nem is lesz semmilyen hasznuk, Egyiptom pedig már sohase fog visszaváltozni”. Adly Mansour ideiglenes elnök felszólította a Testvériség követőit, hogy menjenek haza, megígérve, hogy „senkit se fognak követni”.

Közben július 27-én reggel lejárt a Muzulmán Testvériségnek adott ultimátum ideje, amiben a nemzeti megbékélés tervének elfogadását követelte a hadsereg, valamint a zavargások beszüntetését az országban. Ellenkező esetben a hadsereg az erőszakos cselekmények és a terrorizmus merev elnyomó stratégiájára fog áttérni. A Muzulmán Testvériség számára ez a mozgalmuk törvénytelenné nyilvánításának felelne meg. A szervezet vezetősége kijelentette, hogy az egyiptomi hadsereg gyakorlatilag polgárháborút indított az országban.

  •  
    és megosztani