19 július 2013, 17:42

Észak-Korea és a kapitalizmus

Észak-Korea és a kapitalizmus

Annak dacára, hogy Észak-Korea hivatalosan szocialista ország, az utóbbi időszakban fejlődésnek indultak a magángazdaságok is. Kezdve a legegyszerűbb formáktól - piaci árusítás, mezőgazdaság, kisebb műhelyek, ahol ruházati cikkeket, cipőt és háztartási eszközöket készítenek -, egészen a nagyobb vállalatokig, beleértve a szénbányákat.

Felmerül a kérdés: hogyan dolgoznak az észak- koreai vállalkozók, amikor tevékenységükhöz nincs semmiféle jogi alap?

A tünemény magyarázata, hogy Észak-Koreában az utóbbi években meglehetősen elmosódott a magán- és az állami vállalkozások közötti határ. Sok vállalat, amelyik papíron állami, a gyakorlatban pedig magánszemélyeké.

Különösen jellemző ez a külkereskedelmi cégekre. Észak-Korea a 70-es évektől kezdte mellőzni a külkereskedelem állami monopóliumának elvét. Az állami szervezetek, nagyvállalatok, de még a katonai egységek is jogot kaptak arra, hogy külkereskedelmi cégeket alapítsanak.

Általában az észak-koreai külkereskedelmi cég exportengedélyt kap egy meghatározott területen gyártott, előállított meghatározott árukra. Így például a cég jogot kaphat a tartomány egyik vagy másik járásában termesztett fagomba exportjára vagy szénexportra.

Ugyanakkor elmúltak azok az idők, amikor a hatóságok ráparancsolhattak a helyi lakosokra, hogy menjenek a hegyekbe gombát gyűjteni, vagy gondoskodjanak a halexportról. Napjainkban az exportáruért fizetni kell. Ez az ütközőpont a külkereskedelmi cégek számára, miután nincs elegendő pénzük. Másrészt ez egyfajta kiskapu az észak-koreai tőke számára.

Általában az exportjoggal rendelkező cégek megállapodnak az árnyékgazdaságban tőkét gyűjtött helyi vállalkozóval. Ő lesz a külkereskedelmi cég fő befektetője, bár formálisan mindössze munkatárs.

A befektető pénzén árut vesznek. Ő aztán megállapodhat az exportáru értékesítéséről Kínában. Az akció végén a befektető befizeti az állami kasszába az előre megbeszélt összeget, és ami ezen felül van, az az övé.

Ilyen módon viszonylag nagy magánvállalatok jöhetnek létre, például szénbányák vagy aranykitermelő helyek. Formálisan persze mindez az észak-koreai külkereskedelmi cég tulajdonában van, a gyakorlatban azonban egy helyi tehetős ember magánvállalkozása. A magánbefektető veszi fel a munkásokat, vásárolja meg a berendezéseket, szervezi meg a termelést és az értékesítést. A kitermelt arany, szén exportra kerül, de a kapott összegnek csak egy része jut el az állami költségvetésbe. Egy másik rész a befektetővel dolgozó hivatalnokoké, és a maradék kerül csak a vállalkozó zsebbe.

Ez a furcsa állami és magánvállalkozási séma rendkívül ingatag, de a jelenlegi feltételek mellett mégis működőképes.

  •  
    és megosztani