18 július 2013, 17:33

A cári Romanov-ház fennállásának 400. évfordulója alkalmából „Orosz uralkodók. A Romanov-ház” címmel kiállítás nyílt meg (2013. július 17. – 2014. január 12.) a Moszkva megyei Arhangelszkoje múzeumban, amelynek keretében történeti ruhába öltöztetett porcelánszobrokat mutatnak be.

Ötvenhét filigrán porcelánszobor selyemben, csipkében, gyöngyökkel és üveggyöngyökkel. Magasságuk 60 centi és 1 méter között van. Finom arcvonások, parókák, még az egyenruhán látható parányi érdemrendek is láthatók. Kézimunka. Minden egyes alak csak egy példányban létezik. A Romanov-házi cárok mind megvannak, az első Romanov-házi uralkodótól – Mihail Romanovtól – kezdve, aki 1613-ban került az orosz cári trónra. Azonkívül a Romanovok előtti Rurik-dinasztia egyes tagjait is megmunkálták az alkotóművészek. Egyszóval, porcelán családfa az oroszok megkeresztelése óta az utolsó orosz cár, II. Miklós családjáig. „Gyűjteményünkben nemcsak uralkodókat találhatnak, hanem azokat is, akik az uralkodó belső körét alkották” – mondta az Oroszország Hangjának nyilatkozva a tárlat szervezője,

Alekszandr Genkin

.

„Bemutatjuk mindazokat az alapvető mozzanatokat, amelyek a Romanov-ház uralkodása korszakában történtek.”

A tárlaton bemutatott porcelánszobrok a neves színházi és filmművészeti művész, a „Világtörténet babákban” nagyszabású projekt szerzője, Olina Ventcel alkotásai. A Romanov-dinasztia csupán a projekt egyik részét alkotja. A porcelánbábu cárokat már bemutatták Antwerpenben, Szentpétervárott, a Krímben, az egykori cári rezidenciában. A Moszkva megyei Arhangelszkojében rendezett kiállítás alkalmából, amelyet a Romanov-ház fennállásának 400. évfordulójához időzítettek, a gyűjteményt kiegészítették újabb figurákkal, színdúsabbá tették, kidomborították. Alekszandr Genkin elmondása szerint nem véletlen, hogy a tárlatnak az Arhangelszkoje palotamúzeum adott otthont.

„Annak idején a palota a Golicin hercegi család tulajdona volt, aztán a Juszupov hercegeké lett. Ismereteim szerint, Sándortól kezdve, a Romanov-dinasztia minden tagja megfordult Arhangelszkojéban. És ami a legfontosabb, ha a dinasztia utolsó tagjáról, II. Miklósról van szó, Felix Juszupov II. Miklós unokahúgát vette el feleségül.”

A porcelán uralkodókat a palota emeletén, két tágas teremben helyezték el. Egyrészt ezek törékeny bábuk, másrészt az orosz történelem szereplői. Az Arhangelszkojéban rendezett tárlat egybekapcsolja a szinte összeegyezhetetlent. De éppen ez a vonzó benne.

  •  
    és megosztani