16 július 2013, 16:13

Oroszország katonai politikájának átláthatóságát bizonyítja

Oroszország katonai politikájának átláthatóságát bizonyítja

Oroszország különleges módon tájékoztatta Kínát arról, hogy hadgyakorlatot tart a Keleti Katonai Körzetben. Ez a tény a két ország közötti egyre növekvő bizalmat bizonyítja. Moszkva és Peking erősíti katonai együttműködését, figyelmebe véve, hogy egyre több közös fenyegetéssel találja magát szembe.

Szombaton a Távol-Keleten két orosz katonai körzetben meglepetésszerű átfogó ellenőrzés kezdődött meg. Oroszországnak jelenleg nincs semmiféle nemzetközi kötelezettsége, hogy tájékoztassa szomszédjait az e területen folytatott hadgyakorlatokról. Kína kivételével. 1998-ban a két ország bizalomépítő intézkedésekről szóló megállapodást írt alá a katonai területen. E megállapodás olyan katonai tevékenységeket foglal magába, amelyeket a határmenti 100 kilométeres zónában folytatnak. Moszkva és Peking fontosnak tartja a stratégiai partnerség katonai összetevőjének megerősítését, többek között közös hadgyakorlatok folytatását is.

A múlt héten értek véget az idei első orosz-kínai manőverek a Japán-tengeren. Mindkét féltől mintegy 20 torpedóromboló, rakétahordozó cirkáló, tengeralattjáró-elhárító hajó, valamint több mint 10 vadászrepülőgép és helikopter vett részt benne.

A hadgyakorlat Oroszország és Kína egymáshoz közeledését tükrözte a katonai szférában – jegyzi meg Igor Korotcsenko a Nacionalnaja Oborona (Honvédelem) c. lap főszerkesztője.

A hadgyakorlat elősegíti a stabilitás fenntartását az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és nem tűzi ki célul semmiféle politikai nyomást a harmadik országokra. Ezt ki kell emelni, mert elég sok spekulációt hallhatunk e témában.

Oroszország és Kína ismét szomszédjai értésére adta, hogy közösen fokozza erőfeszítéseit a két ország biztonságának garantálására. Augusztus 3-án az Urálon Oroszország és Kína szárazföldi hadgyakorlatot tart, amely során begyakorolják antiterrorista akció tervezését, előkészítését és lebonyolítását. A Békemisszió nevű manőverekben több mint 1500 katona, több mint 100 darab fegyver és katonai felszerelés, több mint 20 harci repülőgép és helikopter vesz részt. A gyakorlat nem irányul a harmadik országok érdekei ellen. Ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy Moszkva és Peking megfelelő választ tud adni az Egyesült Államok és Japán növekvő katonai tevékenységére ebben a régióban.

A lefolytatott orosz-kínai hadgyakorlat magára vonta Japán figyelmét,amely figyelemmel kísérte orosz és kínai hajók és repülőgépek mozgását. Július 14-én, vasárnap Japán Honvédelmi Minisztériumának forrásai közölték, hogy Tokió tengerészgyalogsági csapatok létrehozásáról döntött, amelyek a távoli déli szigeteket védik majd. Az új alegység létrehozásának határidejét egyelőre nem közlik. De várható, hogy a japán tengerészgyalogosok az Okinawán állomásozó amerikai kontingenssel együtt gyakorolnak majd.

  •  
    és megosztani