10 július 2013, 12:18

Katonai Dicsőség Napja: a poltavai csata

Katonai Dicsőség Napja: a poltavai csata

Július 10-én, a Katonai Dicsőség Napján, Oroszországban megemlékeznek az 1709-es poltavai csatáról. Akkor I. Péter szétverte a korábban legyőzhetetlen XII. Károly svéd királyt. Ez fordulópont volt a húszéves északi háborúban. Ez az esemény véget vetett Svédország uralmának, mint a legnagyobb katonai hatalomnak Európában.

A kortársak szerint, XII. Károly „szerelmes volt a háborúba”. Hadserege gyakran megverte a túlerővel rendelkező ellenséget. Így történt a Narva melletti csatában, 1700-ban, amikor szétverte az orosz hadsereget. Ezután a svéd király elrendelte, hogy emlékérmet készítsenek, amely gúnyosan ábrázolta a síró Petert, aki elmenekül, otthagyva a kalapját és a kardját. Az Oroszország fölött aratott győzelem után Károly Lengyelországba és Szászországba indult, hogy szétverje II. Augusztus csapatai is. Közben az orosz cár újra felfegyverezte és megreformálta a hadseregét, felszabadította a svédek alól a Baltikum orosz részét, és megalapította Szentpétervárat a Néva-folyó partján. De Oroszország és Európa közötti kereskedelem fejlesztéséhez létfontosságú volt, hogy kiutat kaphasson a Balti-tengerre. 1707-ben, amikor Károly megértette, hogy Oroszország továbbra is fő ellenfele marad, Ukrajna területén át Moszkva felé vezette a hadseregét. Ambíciózus tervei szerint a svéd uralmat az Elbától az Amurig akarta bővíteni. A Poltavai csata az Északi háború központi eseménye lett. Oroszország valóban shakespear-i méretű dilemma előtt állt: lenni vagy nem lenni – mondja

Vagyim Roginszkij a

történettudományok doktora.

A kérdést úgy fogalmazták, hogy lesz Oroszország. Néha nálunk azt mondják, hogy Péter reformjai túl súlyosak voltak. De nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország rendkívül nehéz háborút folytatott, amely nélkül marginális állam maradt volna. Péter az európai nagyhatalmak közé emelte Oroszországot.

Poltava azt mutatta, hogy az oroszok rövid idő alatt elsajátították a legjobb katonai és technológiai vívmányokat. Péter tűzérsége messze meghaladta a svédekét. Alaposan megtervezett erődítményeket építettek. XII. Károly a szuronyrohamhoz fűzött reményei nem váltak be. Elkeseredett csatát folytattak. A svédek két és félszer nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint az orosz hadsereg. Károly kénytelen volt Törökországba menekülni. Ez egyértelmű győzelem volt.

Néhány évvel később Peter győzelmet aratott a svédekkel szemben tengeri csatákban is – Ganguténál és Grengamnál. Európa, amely korábban nem fordított nagy figyelmet az orosz cárra, ettől kezdve a külpolitikában figyelembe vette Oroszország érdekeit is. I. Péter, akinek - a történészek szerint - igazi hivatása volt a víz elem, megkapta a hőn áhított hozzáférést a Balti-tengerhez. A harcias svéd király 1718-ban esett el a norvégokkal folytatott csatában. „Ó, Károly testvérem’” - mondta sajnálkozva Peter, amikor megtudta. És egy hétes gyászt hírdetett a nagy hadvezér emlékére.

I. Péter, poltavai csata, XII. Károly, Társadalom
  •  
    és megosztani