10 július 2013, 18:55

Japán ballisztikus rakétákkal fog védekezni

Japán ballisztikus rakétákkal fog védekezni

A japán védelmi tárca kivizsgálja a saját – 400-500 km hatótávolságú – ballisztikus rakéták kifejlesztésének kérdését. A rakétákra azért van szükség, hogy az ország elháríthassa a Senkaku szigetekre való esetleges betörést. A szigetcsoportra Kína is igényt tart.

A vonatkozó projektet júliusban nyújtják be a hosszú távú nemzetbiztonsági program felülvizsgálása keretében. Amennyiben a projekt megvalósul, ez lesz az első eset, hogy a japán önvédelmi erők nagy hatótávolságú támadófegyverhez jutnak.

Dmitrij Sztrelcov orosz szakértő a japán kormány lépésében nem talált semmi váratlant vagy meghökkentőt.

„A japán kormány döntése közép hatótávolságú ballisztikus rakéták fejlesztéséről várható és nagyon is logikus lépés. Korábban bejelentették, hogy biztosítani kell azt a katonai potenciált, amely elegendő ahhoz, hogy az ellenfél katonai bázisaira is csapást lehessen mérni Japán határain túl. Elsősorban a KNDK területén lévő katonai objektumokról van szó. Azonban a feladat bővebben is értelmezhető: Japán a kimondottan védelmi doktrínáról áttér a támadó doktrínára. Ez bizonyos minőségi változás Japán védelmi politikájában.”

Dmitrij Sztrelcov annak a meggyőződésnek adott hangot, hogy a projekt el fogja nyerni a parlament támogatását. Az érvek kézenfekvőek: Északkelet-Ázsiában a helyzet kiéleződött Észak-Korea katonai programjai miatt, valamint amiatt is, hogy Kína egyre aktívabban követeli vissza a Diaoyu szigeteket.

Természetesen Japán nem azért kíván közép hatótávolságú rakétákat szerezni, hogy első kínálkozó alkalommal azokat bevesse Kína ellen, ez egyfajta fékező eszköz – véli Sztrelcov. A szakértő szerint teljesen alaptalan attól tartani, hogy a ballisztikus rakéták kifejlesztésével Japán saját nukleáris fegyvert kíván szerezni. Bár Japán atombomba előállításához elegendő tudományos-műszaki potenciál fenntartásának taktikáját képviseli és ehhez kellő anyaggal rendelkezik, belátható jövőben nem tűzi napirendre a nukleáris fegyver kérdését. Azonkívül az Egyesült Államok is ellenzi, hogy Japán nukleáris hatalommá váljon.

Dmitrij Sztrelcov reméli, hogy Kína viszonylag nyugodtan reagál majd arra, Hogy Japán új ballisztikus rakétákkal rendelkezik. Mindazonáltal teljes egészében nem zárható ki, hogy Kína valamilyen válaszlépéseket fog tenni.

  •  
    és megosztani