3 július 2013, 14:59

Gázexportőrök saját érdekeik védelmébe szállnak

Gázexportőrök saját érdekeik védelmébe szállnak

A földgázexportáló országok kí akarják dolgozni preventív védelmi mechanizmusokat különböző korlátozások ellen, beleértve az EU harmadik energia-csomagot is. Erre hívta fel Vlagyimir Putyin a Gázexportáló Országok Fóruma (GECF) részvevőit a szervezet második csúcstalálkozóján.

Az államfő ismét bírálta az EU harmadik energia-csomag feltételeit, valamint az európaiak szándékát, hogy lemondanak a hosszú távú szerződésekről és „függetlenné akarják tenni” a gáz árát az olaj árától. A harmadik energia-csomagot 2009-ben fogadták el. A dokumentum nem engedi meg, hogy a kitermelő cégek tulajdonában egyszerre legyenek mind a szállító, mind pedig az elosztó hálózatok. Ez a feltétel már nem egyszer zavarta a Gazprom munkáját az európai piacon.

A harmadik energia-csomag korlátai nem csak Oroszországnak nem tetszenek, hanem a GECF más tagjainak sem. Olyan körülmények között, amikor növekszik a földgáz iránti kereslet, komoly engedmények duplán előnytelenek minden exportőr számára. Ugyanakkor, ha a szerződéses gázárak a szabad piac mozgásaitól függenek, ahogyan azt az EU szeretné, potenciálisan ez csak drágábbá teheti az üzemanyagot Európa számára – vélik a szakértők. Dmitrij Alekszandrov az Univer Capital cég osztályvezetője feltételezi, hogy az Európai Unió makacssága rövidlátással és azzal magyarázható, hogy azonnali profitot akar nyerni:

Ez egy tisztán konjunkturális döntés, mert látják, hogy növekedhet a földgáz-kínálat, és alacsonyabb áron szeretnének jutni az erőforráshoz.

De a piaci áraktól történő függés kárt okoz a globális energiapiac stabilitásának. Ezt megérti Oroszország is és más üzemanyag-exportőrök, akiknek több milliárd dolláros gáz projektjeik vannak tervben. Egyelőre egyetlen egy módja van annak, hogy elkerüljék az energia-csomag korlátozásait: ehhez transzeurópai gázvezeték státuszát kell adni az orosz projekteknek, mint ahogyan az Északi Áramlattal történt. De Európa nem siet az ilyen státusz megadásával. Ugyanakkor a folyamat már megkezdődött – mondja Dmitrij Alekszandrov:

Az Északi Áramlattal kapcsolatban a probléma biztosan megoldható. Az OPAL és NEL gázvezetékek problémája továbbra is fennáll, ugyanez a helyzet a Déli Áramlattal is.

Oroszország bízik benne, hogy megállapodnak a harmadik energia-csomag érvénytelenítésében. A válság miatt az EU csökkentette kiadásait az alternatív energia programjára. A földgáz továbbra is hatékony és környezetbarát üzemanyag marad. És az olcsóbb, mint a pala. És kemény takarékossági körülmények között nem valószínű, hogy európaiak lemondanak az orosz gázról, még a hírhedt energetikai függetlenség ellenében sem.

  •  
    és megosztani