28 június 2013, 15:28

Nagy-Britanniában engedélyezik a három szülőtől való mesterséges megtermékenyítést

Nagy-Britanniában engedélyezik a három szülőtől való mesterséges megtermékenyítést

A brit kormány bejelentette, hogy idén elkészül az a tö

A brit kormány bejelentette, hogy idén elkészül az a törvénytervezet, amely megengedi három ember génállományának keverését mesterséges megtermékenyítés során.

Ha ezt a törvényt elfogadják, Nagy-Britannia lesz az első ország, ahol engedélyezik ezt a procedúrát, melynek célja, hogy úgy módosítsák az embrió génjeit, hogy kiküszöböljék a súlyos betegségek kialakulásának lehetőségét.

  •  
    és megosztani