26 június 2013, 12:12

2014-ben Oroszország két olimpiát rendez: a téli és az olaj olimpiát

2014-ben Oroszország két olimpiát rendez: a téli és az olaj olimpiát

A jövő év júniusában Moszkvában kerül sor az Olaj Világtanácsra, amely a legfontosabb esemény az olajiparban. A Tanács 80 éves történetében Oroszország a második alkalommal ad otthont a rendezvénynek.

Három évenként ötezer ember nyolcvan országból jön össze, hogy ismerkedjen meg az olajtermelés legújabb technológiáival és az új módszerekkel az üzleti tevékenységben. 2014-ben nem kevesebben jönnek Moszkvába az Olaj Világtanácsra: legalább 100 miniszter és kormányfő érkezik a fővárosba. A globális jelentőségű rendezvény megtartására Oroszországon kívül még két ország pályázott: az Egyesült Államok és Brazília. Renato Bertani az Olaj Világtanács elnöke így érvelte a választást:

Oroszország jelentős, ha nem a legfontosabb szerepet játszik a globális energiaszektorban mind az olaj- és gáztermelés tekintetében, mind pedig a feltárt tartalékok szempontjából. Az olaj és a gáz pedig a következő 50 évben is a legfontosabb energiaforrás marad. Egyéb energiaforrások mellett részarányuk 60-70 százalékot teszi ki. Most a következő kérdések vannak a napirenden: igen, az olaj-és gáziparnak nyereségesnek kell lennie. De ugyanakkor felelősséget kell vállalnia a környezetért, előnyös kapcsolatok kialakításáért az importőrök és exportőrök között. Rendkívül aktuális olyan kérdés is, mint az árkialakítás átláthatósága.

Renato Bertani szerint, az olcsó olaj ideje a múltba merült:

Senki sem tudja megjósolni az olaj árát. Csak azt mondhatom, hogy az árak a kereslet és a kínálat közötti egyensúly eredményeként alakulnak ki. Biztos vagyok benne, hogy az olcsó olaj ideje a múltba merült. Nem tudom előrejelezni pontos árszintet a következő 10 évre, de hogy nem lesz olcsó az biztos.

Üzleti megbeszélések mellett a Tanács résztvevőit érdekes kulturális program várja – mondta Vlagyimir Kornyev a Világtanács Orosz Nemzeti Bizottságának igazgatója:

A megnyitó ünnepségre az Állami Kreml Palotában kerül sor, megmutatjuk az orosz előadóművészet legjobb példáit. Később olyan rendezvényre kerül sor, amelynek különböző országokban más-más nevet adnak: Spanyolországban ez spanyol éjszaka volt, Katarban az arab éjszaka. Oroszországban a Moszkva környéki estéknek akarjuk megnevezni.

Az első Olaj Világtanácsra pontosan 80 évvel ezelőtt,1933-ban került sor a londoni Tudományok Múzeumában. A Szovjetunió először 1955-ben vett részt munkájában. Az Olaj Világtanács fő mottója, amely benne van az alapszabályban: az összes erőforrás ésszerű felhasználása, a javak egyenlő megosztása az emberek között.

Oroszország, Olaj Világtanács, Gazdaság
  •  
    és megosztani