25 június 2013, 11:53

Szocsi 2014 Téli Olimpia fáklyája felemelkedik a világűrbe is

Szocsi 2014 Téli Olimpia fáklyája felemelkedik a világűrbe is

A Szocsi Téli Olimpia Szervező Bizottsága úgy döntött, hogy megismétli Prometheus hőstettét, és leereszti az égből az olimpiai lángot. Ez lesz az első alkalom olimpiai játékok és az űrhajózás történetében, amikor a stadionban levő fáklyát olyan lánggal gyújtik, amely a világűrben járt.

A világ első műholdja. Az első ember az űrben. Az első űrséta. És most, egy újabb rekord. Először az olimpiai mozgalom történetében orosz űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra viszik az Olimpia egyik legfontosabb jelképét – a fáklyát. És ott kilépnek vele a nyílt űrbe. Ezt a történelmi eseményt élőben közvetíti majd a televízió. Miután megteszi a függőleges útját, az olimpiai láng folytatja azt vízszintes vonalon Oroszországon át, és végül megérkezik a Szocsi Stadionba. Olga Brusznyikina háromszoros olimpiai bajnok ezzel kapcsolatban elmondta:

Az Orosz Föderáció, mint a Szovjetunió utódja, elsőként végzett űrrepülést, ezért nagyon szimbolikus, hogy a Szocsi Teli Olimpia lángja is ellátogat a világűrbe.

Az ősi görög mítosz szerint, Prometheusz a mennybe emelkedett, és a fáklyával megérintette a Napot, majd elrejtette a tüzet egy üreges nádszárban, amelynek fehér húsa úgy ég, mint a lámpabél. És hogy őrzik majd meg a tüzet a kozmonauták a légüres térben? Nem valószínű, hogy ez lehetséges! A kérdésre Alekszandr Alekszandrov űrhajós, az Energia Űrrakéta Egyesülés elnökének tanácsadója adott választ:

A tűzet egy speciális szerkezetben tartják majd, és ezzel lépnek ki a nyílt űrbe. Majd visszaviszik a lángot a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensébe, és visszatérnek vele a Földre.

Oroszország meglepetést szerez a nemzetközi közvéleménynek nem csak azzal, hogy a olimpiai láng a kozmoszban jár, hanem azzal is, hogy a staféta hossza tekintetében megdönti az összes eddigi rekordot. A láng útja október 7-én kezdődik. Hazánk körülbelül 130 millió lakosa közvetlen szemtanúja és résztvevője lehet az eseménynek. A fákyla összesen több mint 65 ezer kilométert tesz meg autóval, vonattal, az orosz hármasfogattal, sőt rénszarvas-szánnal is. A staféta alatt tizennégyezer fáklyavivő háromezer orosz településen át viszi majd az olimpiai lángot. A staféta 2014. február 7-én ér véget Szocsiban, a nyitóünnepségen.

  •  
    és megosztani