16 június 2013, 11:29

A ”Sirály” repülésének évfordulója

A ”Sirály” repülésének évfordulója

71 óra egyedül a csillagokkal, 48 fordulat a Föld körül. 1963. június 16-án Valentyina Tereskova, az első női űrhajós útnak indult az űrbe.

Úgy emlegetik őt, mint „A XX. század legnagyszerűbb nője” és „Miss Univerzum”. 50 évvel ezelőtt azonban nem csak önmagát kellett legyőznie, hanem a sztereotípiákat is. Még maga Gagarin is, meghallva az űrben az egykori tanítványa bátor hangját, nem tudta megállni és utalt a matrózok nőkhöz való hozzáállására, - mesélte Tyereskova:

Amint elindult a rakéta, azt kiabáltam: „Hé, égbolt, emeled meg a kalapod, mert eljövök hozzád”. Erre Jurij Gagarin szavait hallottam: „Elfelejtetted a tengerészek mondását”. Elhallgattam egy időre, de képtelen vagy hallgatni. Amikor meglátod a földet, az valami csodálatos! Olyan érzésed támad, mintha minél messzebb vinne téged a rakéta a Földtől, annál közelebb kerülsz hozzá.

Nem sokan tudtak róla, hogy a repülés során vészhelyzet lépett fel. Egy programozási hiba miatt a rakéta a tervezett körpályánál jóval messzebbre repülhetett volna el:

Az első napon észleltem a hibát és jelentettem Szergej Pavlovics Koroljovnak. Amikor földet értem, azt mondta: „Sirály, nem kell erről beszélni”. Megígértem Szergej Pavlovicsnak. Nem én árultam el, a titok kitudódott.

A Tyereskova által elindított ”női űrhajózás” korszaka mintegy 20 évig szünetelt. A végzetes egybeesések láncolata nem engedte, hogy megvalósuljon Szergej Koroljov álma egy női legénység indításáról. Az ötlethez visszatértek a ’80-as években, végül azonban csak Szvetlana Szavickajára korlátozódtak. A ’90-es években pályára állt Jelena Kondakova.

Kevesen voltak, de mindannyian kiválóak. Tyereskova az első női űrhajós. Szavickaja volt az első a nyílt űrben. Kondakova pedig első a hosszú űrutazásban. Jelena Szerova lesz a következő. Az ő repülése 2014 őszén várható, és ő is első lesz, az új évezredben.

Valentyina Tyereskova ma is az űrhajózás legendája. A Holdon krátert neveztek el róla a tiszteletére. A 16-71 kisbolygó szintén Sirály. Ő maga pedig a Marsról álmodozik és akár most is kész a vele való találkozásra. Még akkor is, ha ezúttal ez a jegy csak egyirányú lenne:

A Mars a kedvenc bolygóm. Természetesen az az álmunk, hogy eljussunk a Marsra és megtudjuk, volt-e ott élet. Sajnálatunkra azonban tisztában vagyunk az ember korlátaival. Az első missziók a Marsra egyirányúak lesznek szerintem, én azonban készen állok rá.

  •  
    és megosztani