1 június 2013, 12:46

Dede Koswara: egy „faember” szomorú története

Dede Koswara: egy „faember” szomorú története

Miért van az, hogy egyes emberek gyakorlatilag teljesen egészségesen élik le életüket, míg másoknak nehéz megpróbáltatások jutnak? Az utóbbi kategóriába tartozik az indonéz Dede Koswara, aki szépen lassan fává változik, és egyetlen gyógyszer sem segít rajta.

Minden Dede gyerekkorában kezdődött. Egészségesen és életvidáman nőtt, cseperedett, a társaság lelke volt. Egyszer azonban 10 évesen elesett az erdőben, és megsértette a térdét. Ugyanakkor ennek senki sem tulajdonított nagy jelentőséget, hiszen melyik gyereknek nincsenek karcolásai?

A sebek azonban sokáig nem gyógyultak be, amikor pedig begyógyultak, a helyükön szemölcsök alakultak ki. Minden hónappal egyre több volt belőlük, és lassan a gyerek egész testét kezdték befedni. Koswara szegény családból származott, a szülőknek nem volt pénzük orvosra.

Ahogy általában az lenni szokott, amíg minden jó és szép, sok a barát, amikor pedig történik valami, eltűnnek. Dedének nem maradtak barátai. Elfordultak tőle, kinevették. Ugyanúgy, ahogyan az egész falu is. A helyzet évről évre rosszabb lett. A fához hasonló kinövések teljesen befedték a lábát, a keze olyan lett, mint az ágak, az arcán pedig „kéreg” képződött. A mozgás elviselhetetlenül fájdalmas volt számára. Korábban, amikor kevesebb kinövése volt, tudott halat fogni, amikor azonban a betegség előrehaladott, nem maradt más számára, mint az éhhalál. Amikor pedig a falujukba vándorcirkusz érkezett, úgy döntött, hogy velük tart. Egy ilyen attrakció, mint Koswara, hatalmas bevételt ígért. Minden, amit elvártak tőle csupán annyi volt, hogy üljön egy „Faember” feliratú táblával, magához vonzva ezzel a közönséget.

Ott akadt meg a szeme Dedén egy forgatócsoportnak, akik riportot készítettek vele, így a világ megismerhette a „faember szomorú történetét”. A riportot az indonéz elnök, Susilo Bambang Yudhoyono is látta, és elrendelte Koswara meggyógyítását.

Az ország legjobb orvosai siettek Koswara segítségére. Aprólékos és igen kockázatos lézeres operációkat hajtottak végre, hogy megszabadítsák a faszerű kinövéseitől. Koswara testéről mintegy 5 kilogramm kinövést távolítottak el. Dedének hosszú idő óta először volt reménye a normális életre. A betegség azonban nem múlt el. Kis idő múlva, a teste ismét kezdett fává változni.

A betegség lehetséges okairól az Oroszország Hangjának Nyina Tyurina bőrgyógyász beszélt:

- Úgy tűnik, hogy a Lewandowsky-Lutz dysplasia nevű betegségről van szó. Ez egy nagyon ritka genetikai betegség, amely öröklődik. Jellemzője, hogy a testben hatalmas mennyiségű papilloma szaporodik el. Úgy gondolom, hogy Dede Koswara esetében a gyenge immunrendszer miatt hatalmasodott el a betegség, amely sajnos, jelenleg gyógyíthatatlan.

Egyelőre Dedének évente eltávolítják a kinövéseit. Természetesen, ezt nem lehet teljes életnek nevezni. Koswara azonban hisz abban, hogy egyszer majd ez a betegség is gyógyítható lesz.

  •  
    és megosztani