12 május 2013, 16:53

Oroszországban kifejlesztik majd a hiperszonikus fegyver programját

Oroszországban kifejlesztik majd a hiperszonikus fegyver programját

A hiperszonikus fegyver létrehozásának programját Oroszországban dolgozzák majd ki a nyár elejéig. A megalkotásában több mint hatvan vállalat vesz részt. A hiperszonikus rakéták kifejlesztésének munkálatai már a Szovjetunióban zajlottak. 2009-től kezdve, az orosz Védelmi minisztérium megrendelése alapján ezen a területen ismét megkezdődtek a kutatások.

A szakértők értékelése alapján, a hiperszonikus rakéták hihetetlen sebességet képesek elérni, ami meghaladja a hangsebességet (1200 km/h) tízszer, vagy akár többször is. Ezt a fegyvert nem a rakétavédelem miatt, hanem pont a felülmúlásának érdekében hozzák létre, jegyzi meg a Politikai és hadi analízis intézetének igazgatóhelyettese, Alexander Hramchihin:

Ez támadófegyver, nem pedig légvédelmi vagy rakétavédelmi. Elsődleges előnye a nagy sebességében rejlik. A nagy sebességnek köszönhetően ez a fegyver olyan nagy kinetikai energiával rendelkezik, hogy elvileg nincs is szüksége nukleáris és hagyományos robbanófejekre sem, mert csak pontosan elérni a célt az ütés energiájával.

Köztudott, hogy az USA már folytat fejlesztéseket a hiperszonikus fegyver területén, ami lehetőséget biztosít számára, hogy többfunkciós rakétát hozzon létre 2015-2018 évek idejére. Oroszország nem fog az USA után rohanni, és ugyanilyen fegyvert létrehozni 2015 vagy 2016-ra, jegyzi meg a „Független Honvédségi Szemle” felelős szerkesztője, Viktor Litovkin:

Különösen nem számít ténynek az, hogy az USA2015-re rendelkezik majd működő hiperszonikus fegyverrel. És nemcsak egyszerűen egy fegyverrel, hanem ezeknek a fegyvereknek a komplexumával. Mert ma a fegyverek egyes részei nem játszhatnak semmilyen szerepet sem a harcszínen önmagukban. Például a repülőgép egy ilyen rakéta nélkül kisebb lehetőségekkel rendelkezik, mint az, ami bír vele. A rakéta hordozó nélkül, szintén nem rendelkezik semmilyen lehetőséggel sem, ha nem lehet fellőni nagy hatótávolságú bombázóról vagy tengeralattjáróról. A fegyverkezés komplexumot kell, hogy alkosson – nemcsak a fegyver hordozója, de az irányító-, a cél kitűző rendszer és még sok más is, ami része a hadi komplexum fogalmának. Ezért saját hiperszonikus harci komplexumokat fogunk megalkotni.

Így az orosz szakértők előtt nem egyszerű feladat áll. Ám a célkitűzést érintő program világos tájékozódási pontként szolgál majd egyből több irányzat számára is a munkában. A fejlesztések ezen a téren lehetőséget adnak arra, hogy olyan fegyverkezési rendszert hozzanak létre, ami alapvetően új tulajdonságokkal rendelkezik majd.

  •  
    és megosztani