1 május 2013, 11:47

Szíriai repatriáltak Abháziában

Szíriai repatriáltak Abháziában

A Fekete-tenger melletti Abháziába 145 személy érkezett Szíriából egy charterjárattal. A szíriai fegyveres konfliktus óta Abházia közel 400 menekültet fogadott be a sokat szenvedett országból.

Etnikai abházokról, abház-cserkesz vegyes családokról van szó, akik el akarták hagyni a háborús körzetet, és vissza akartak térni történelmi hazájukba. Abházia állampolgársági törvénye szerint az abház etnikai csoporthoz tartozó személyek automatikusan megkapják a köztársaság állampolgárságát.

Az Észak-Kaukázusban élő népek egy része a 19. században hazája határain kívülre került, és a jelenlegi Szíria, Jordánia és Törökország területén telepedett meg. Közel ezer etnikai abház Szíriában találta meg a helyét, míg a legnagyobb diaszpóra Törökországban alakult ki. A többségük soha nem járt a történelmi hazában, de őrzik elődeik emlékét.

A mostani humanitárius akció példa nélküli Abházia történetében – jelentette ki tudósítónknak Iraklij Hintba, Abházia külügyminiszter-helyettese.

Az utóbbi évben több mint 180 személy tért vissza egyénileg. Most viszont első ízben honfitársaink nagy csoportja repatriált. Damaszkuszból és a szíriai főváros melletti településekről érkeztek. Az abház néppel együtt készek osztozni örömben és nehézségben. Olyan emberek tértek most haza, akiknek elődei 150 évvel ezelőtt kerültek Abházia határain túlra.

Oroszország jelentős segítséget nyújtott az abházok hazatérésében. Először a menekültek a libanoni fővárosba utaztak, onnan az oroszországi Szocsiba, majd pedig autóbuszokkal jutottak el Szuhumba, Abházia fővárosába. Az orosz Külügyminisztérium, Oroszország szíriai nagykövetsége, valamint az orosz vámhatóság és határőrség munkatársai mindent megtettek a szükséges dokumentumok operatív elkészülte érdekében.

Amint Iraklij Hintba elmondta, az utazással kapcsolatos kiadásokat az abház kormány vállalta magára.

Most a repatriált családok a szuhumi szállodákban vannak elhelyezve. Minden hazatért személy kapott segélyt. A közeli időszakban megszervezzük számukra az orosz és az abház nyelvi tanfolyamokat, amelyek a gyorsabb adaptáció szempontjából is fontosak. Idővel lakáshoz jutnak, és segítséget adunk a munkába álláshoz is.

Már régóta szó van a cserkeszek és más és más kaukázusi népek képviselőinek hazatéréséről. Abháziát követően Kabard-Balkárföld ugyancsak növelte a kvótát a Szíriából hazatelepülni akarók számára.

Abházia, Szíria, repatriáltak, Társadalom
  •  
    és megosztani