4 április 2013, 12:00

Díjat kapott az Oroszország Hangja

Díjat kapott az Oroszország Hangja

Az Oroszország Hangja Rádió és a Pul tévétársaság díjat kapott, mint a legjobb országos média, a Szakértői tér nevű internetes videóprojektért.

A díjat az Oroszországi Újságírók Szövetsége és a Kereskedelmi-Ipari Kamara (TPP) által meghirdetett verseny keretében adták át. Az „Oroszország gazdasági újjászületése” elnevezésű versenyt 19. alkalommal rendezték meg.

Az Oroszország Hangja Rádió orosz nyelvű honlapján a Szakértői tér naponta jelentkező program (http://rus.ruvr.ru/expert), amelyben a szakemberek, szakértők ismertetik álláspontjukat az aktuális témákban.

Az Oroszország Hangja és Pul országunk gazdasági fejlődése problémáinak aktív bemutatásáért kapta a díjat. A TPP és az Újságírók Szövetsége okleveleit az üzleti média fórumának befejezését követően adták át. A fórum ebben az évben témaként a hazai üzleti világ védelmével foglalkozott. A témát aktuálissá Oroszország WTO-tagsága teszi. A résztvevőket és a verseny győzteseit az orosz parlament felsőházának vezetője nevében Alekszandr Torsin, a Föderáció Tanácsa első elnökhelyettese köszöntötte.

Dicséretet érdemel az Oroszország gazdasági újjászületése címen évente megrendezett újságíró verseny, amely erősíti a hazai gazdasági újságírást, elősegíti a hazai vállalkozások létrejöttével összefüggő problémák és a sikerek objektív bemutatását. Különösen fontos, hogy a verseny során felfedezhetjük a tehetséges és kezdeményezőkész újságírókat a vidéki Oroszországból. Ezeknek az újságíróknak a szakmai munkái, videó anyagai jelenős hozzájárulást jelentenek az egységes információs térség kialakításához.

A két szakaszból álló versenybe bekapcsolódtak országunk szinte minden régiójából. Az első szakasz január közepéig tart és regionális szintű. Ezt követően a legjobb munkák a szakmai zsűri elé kerülnek. Alekszandr Skirando, a Kereskedelmi - Ipari Kamara PR-igazgatója az értékelési kritériumokról beszélt:

A TPP 174 területi kamarával rendelkezik. Amikor ilyen fórumokat tartunk, az egész szervezetet bevonjuk a munkába. A Kereskedelmi-Ipari Kamara a regionális újságíró szövetségekkel  együtt megrendezi az első szakaszt, majd a legjobb munkákat elküldi Moszkvába, ahol országos szinten folyik az értékelés. A döntést kompetens zsűri hozza, amikor a jók közül kiválasztja a legjobbakat.

A 19. alkalommal megrendezett országos versenyben öt kategóriában hirdettek győzteseket. Díjakat kaptak a legjobb országos és regionális médián kívül független újságírók is.

  •  
    és megosztani