16 március 2013, 20:08

Obama megnevezte az iráni atomfegyver megjelenésének időpontját

Obama megnevezte az iráni atomfegyver megjelenésének időpontját

Barack Obama amerikai elnök az izraeli televíziónak adott interjújában elmondta, hogy Irán még legalább egy évig nem lesz képes atomfegyvert létrehozni.

Barack Obama amerikai elnök az izraeli televíziónak adott interjújában elmondta, hogy Irán még legalább egy évig nem lesz képes atomfegyvert létrehozni.

Hozzátette továbbá, hogy az USA nem fog megriadni a katonai beavatkozástól sem annak érdekében, hogy megakadályozzák Irán nukleáris ambícióit.

Ugyanakkor azt is közölte, hogy az izraeli vezetésnek türelmesnek kell lennie és nem elsietni a probléma katonai megoldását, hiszen az Irán ellen bevezetett szankciók egyre hatékonyabban működnek.

  •  
    és megosztani