13 március 2013, 16:30

Brüsszel kontra Budapest: büntetés az alkotmánymódosításokért

Brüsszel kontra Budapest:  büntetés az alkotmánymódosításokért

A magyar országgyűlés által elfogadott alkotmánymódosítások Brüsszel részéről kemény bírálatot váltottak ki. Az Európai Bizottság „legális intézkedéseket” kíván foganatosítani, csakhogy az EU-tagország alaptörvénye az európai értékrendet és európai normákat tükrözze. Nemcsak Brüsszel elégedetlen: az országgyűlési képviselők törvényhozói aktivitása sokezres tömegeket vonzó tiltakozóakciókat váltott ki a magyar fővárosban.

Semmiféle politikai agitáció a rádióban és televízióban, az alkotmánybíróság hatáskörének drasztikus megnyirbálása, a hajléktalanok, csavargók bírságolása és börtönbe zárása, a főiskolát végzett fiatalok kénytelenek lesznek ledolgozni – méghozzá kizárólag Magyarországon – a tanévek során kapott ösztöndíjat… Minderre a parlamenti képviselők többsége által jóváhagyott alkotmánymódosítások következtében kerülhet sor. A vonatkozó törvényjavaslatot nemhiába támogatta ennyi sok képviselő: az országgyűlésben majdnem az összes mandátum a jobboldali konzervatív nacionalistáké – nyilatkozik az

Oroszország Hangjának

a budapesti Szociológiai Intézet igazgatója,

Tamás Pál

.

„Abszolút – kétharmados – parlamenti többséggel rendelkezve, hozzáláttak az alkotmány módosításához. Azt hiszem, ez már a negyedik módosítás az utóbbi év során. A módosítások a hatalom központosítására irányulnak. Demokratikus parlamenti államból erős elnöki rendszerrel rendelkező államot teremtenek. Az alkotmánybíróság, a volt államfők, az ellenzéki pártok szembeszálltak ezzel. Eléggé széles kör van alakulóban, amelyik akadályozza ezt.”

Az EU vezetősége már korábban azzal a kéréssel fordult Budapesthez, hogy halassza el az új törvénycsomag elfogadtatását. Megfigyelők szerint az alkotmánymódosításokat ki kellene vizsgálni abból a szempontból, hogy eleget tesznek-e az európai jognormáknak vagy sem. Egyébként is, bármely ország parlamenti képviselőitől elvárható lenne, hogy számukra az alkotmány szent legyen, nem pedig egyszerűen törvények tára, amelyik minden soros ülésen módosítható – vallja meggyőződéssel a Politikai Kutatások Nemzetközi Intézetének szakértője, Vlagyimir Bruter.

„Azt hiszem, hogy eleve jogellenesnek tekintendő minden olyan intézkedés, amelyik korlátozásokkal sújtja a politikai agitációt a médiákban, mivel sérti a honpolgárok politikai tevékenységre való jogát. Mi több, Magyarország immár két évtizede nem szocialista ország, eléggé szabad törvények vannak Magyarországon. És valamilyen okból éppen a jobboldali konzervatívok hatalomra jutása után kellett felülvizsgálni számos alaptörvényt.”

Az Európai Bizottság máris megígérte Budapestnek, hogy megfelelő intézkedéseket foganatosít annak érdekében, hogy magatartása illeszkedjen az európai jognormákhoz. Bár az egész helyzet felmérése után kételyek támadnak afelől, hogy menthető-e a helyzet szankciókkal. Hiszen nem csupán Magyarországról van szó. Az euró-övezeti válság, mint az előre látható volt, a gazdasági síkról politikai síkra terjedt át. Az európai struktúrák által aktívan pártfogolt moldovai Filat-kormány lemondása, az EU-ból való kiválásért folytatott németországi mozgalom – csupán egypár szalmaszál abból nagy kazalból, amellyel az EU szembesült. Vajon mely lesz az utolsó?

  •  
    és megosztani