13 február 2013, 13:24

Kína lett a legnagyobb kereskedelmi nagyhatalom 2012-ben

Kína lett a legnagyobb kereskedelmi nagyhatalom 2012-ben

Kína lett a világpiac legaktívabb országa a múlt évi adatok alapján. A történelemben először a Mennyei Birodalom megelőzte az Egyesült Államokat, méghozzá idő előtt. Elemzők úgy számították, hogy ez nem hamarabb, mint 2016-ban fog megtörténni. Most már úgy számolják a szakértők, hogy 4 év múlva Kína a GDP szerint is világelső lesz.

Múlt évben Peking 100 milliárd dollárral tett túl Washingtonon export és import összértékében, amely majdnem 4 billió dollárt tett ki. A változások oka, hogy mindkét ország újraszervezi belső szükségleteit, magyarázza

Andrej Lusznyikov

, a Finmarket elemző cég vezető elemzője:

Kína aktív résztvevője a nemzetközi kereskedelemnek. Igaz, hogy a kínai export növekedésének mértéke lelassult az utóbbi években, de ez amellett történik, hogy az Egyesült Államoknak csökken az importja.

Ha ez így megy tovább, akkor Peking lesz a GDP szerint is az első helyen. Ez azonban csak az után fog bekövetkezni, hogy a vezető országok helyreállítják gazdaságukat a válság után. Ilyen véleményen van Andrej Senka, az Invesztkafe elemző cég szakértője:

Kína növeli termelését és a belső fogyasztás is folyamatosan növekszik. A lakosság vásárlóképessége egyre növekedni fog. A hatalmas népességszámnak köszönhetően Kína egy nagyon gyors GDP növekedést várhat, mely 9-10% is lehet. Mindez azt eredményezheti, hogy Kína lehet az első ország GDP szerint, de hogy ez bekövetkezik-e 2017-re, arról még korai beszélni. Szerintem ez elég optimista előrejelzés.

Több szakértő véleménye szerint Kínának egyelőre várnia kell a világuralommal. A helyzet az, hogy az amerikai dollár a világ sok országának aranytartalékában szilárdan  jelen van. Egyszerre megszabadulni ettől egyenlő lenne azzal, hogy visszafele elindulni a gazdasági fejlődés útján. Még egy ok a Mennyei Birodalom gazdasági politikája. A kínai jüan árfolyamát egyelőre még az állam határozza meg. Amíg pedig ez így lesz, addig gazdasági téren megmarad a status quo, magyarázza Andrej Zaosztrovcev, független közgazdász:

Amikor egy pénznem árfolyamát nem piaci módszerekkel határozzák meg, akkor az a pénznem nem tudja betölteni a világpénz szerepét a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. Ahhoz, hogy egy pénznem ilyenné válhasson, először is piacivá kell azt tenni. Ha ezt megtennék, akkor a kínai jüan a mai árfolyamához képest kétszer drágábbá válna. Akkor viszont a kínai termékek versenyképessége hirtelen zuhanna.

A Kínai Népköztársaság számára ez gazdasági öngyilkosság lenne. A bérleti díjak és fizetések növekedése, aminek következtében a termékek gyártási költsége is növekedne, s emiatt a külföldi tőkét Vietnámba, Indonéziába vagy Bangladesbe menekülne, mert ott mindez olcsó maradna. Több tízmillió kínai elvesztené munkahelyét. Egy ilyen lépés következményei katasztrofálisak lennének az ország számára. Amíg pedig a hivatalos Peking nem talált ki egy új gazdasági modellt Kína számára, addig az ország megmarad a világ gyárának.

  •  
    és megosztani