23 január 2013, 12:30

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz diplomácia fő irányvonalairól beszélt

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz diplomácia fő irányvonalairól beszélt

Oroszország folytatja az Észak- és Dél-Koreával való együttm

Oroszország folytatja az Észak- és Dél-Koreával való együttműködést

Oroszország kész tárgyalni Észak- és Dél-Korea új vezetőivel, Kim Jong-unnal és Park Geun-hyevel, továbbá az ezen államokkal való együttműködés folytatására az energetika és a gáz-ellátás területét érintő, korábban bejelentett háromoldalú projekteknek a keretein belül, valamint a Transzkoreai vasútvonal Transzszibériai vasútvonallal való összekötésére – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szerdán megtartott moszkvai sajtótájékoztatón.

A miniszter utalt Észak-Korea nukleáris programjának felfüggesztésére és reményét fejezte ki, hogy az ország hallgatni fog a nemzetközi közösségre és visszatér a hatoldalú tárgyalások keretén belüli együttműködéshez, amelyben Oroszország minden tőle telhetőt megtesz.

 

Oroszország bezárja a Gabala radarállomást

Oroszország bezárja a Gabala radarállomást – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A kérdés ezzel kapcsolatosan végleg eldőlt. „Mi készek voltunk a tárgyalásokra, de az azerbajdzsáni barátaink nem engedtek az árból. Úgy véljük, hogy ez az ár túl magas” – mondta a miniszter.

December 10-én az azerbajdzsáni Külügyminisztérium bejelentette, hogy Oroszország leállította a munkát a Gabala radarállomáson. Bakuban kifejtették, hogy „nem sikerült megegyezni Oroszországgal a bérleti díjat illetően”. Reagálva a helyzetre az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov megjegyezte, hogy Oroszországot a Gabala radarállomás bezárása után sem fenyegeti veszély.

 

Lavrov a koszovói illegális transzplantációról

Az Európai Uniónak nem konstruktív az álláspontja a koszovói illegális transzplantációval kapcsolatos ügyben – véli Szergej Lavrov oroz külügyminiszter. Megjegyezte, hogy az EU felügyelte a vizsgálatot, amelyet szépen lassan elferdítettek. Lavrov egyetért Szerbia követelésével, amely szerint az ENSZ BT-nek be kell kapcsolódnia ebbe a vizsgálatba.

A koszovói illegális transzplantáció azzal van összefüggésben, hogy a koszovói lázadók elrabolják a szerbeket, hogy szerveiket titkos transzplantációs műtétekre használják fel.

 

Lavrov intett Irán megtámadásától

Az orosz külügyminiszter, Szerges Lavrov óva intett egy Iránra mért esetleges csapástól.

„A kísérlet előkészíteni és megvalósítani a támadást az iráni nukleáris objektumok és az infrastruktúra ellen – nagyon veszélyes ötlet” – hangsúlyozta a külügyminiszter. Emlékeztetett, hogy Irán az egyik legjelentősebb ország a térségben, és nélküle aligha lehet majd megoldani a problémákat a területen.

 

Schneerson kollekció – az orosz nép tulajdona

A Schneerson kollekció körüli kérdésnek semmi köze az igazságossághoz – véli az orosz külügyminiszter Szergej Lavrov. A sajtókonferencián felháborítónak nevezte a határozatot, amely szerint pénzügyi szankciókat vetnek be Oroszországgal szemben, hogy elérjék a kollekció átadását az egyik amerikai zsidó közösség számára.

A haszidim zsidó mozgalom több, mint 10 éve jó szándékból megkapta a kollekció néhány darabját, amelyet mindeddig nem adtak vissza, így bíróságra kell vinni az ügyet – hangsúlyozta Lavrov.

Schneerson rabbi gyűjteménye a II. világháború után került Moszkvába és soha nem került ki a Szovjetunió határain túlra.

 

Lavrov az EU-val való vízumkényszer megszüntetéséről

Az EU-val való vízumkényszer eltörlésével kapcsolatos minden technikai és jogi kérdést már megoldottak. Csak a politikai döntéseken múlik – jelentette be Szergej Lavrov a sajtókonferencián.

Kedden Lavrov az EU 27 tagállamának nagyköveteivel tárgyalt a vízumkényszer eltörlésére tett együttes lépésekről, valamint egy megállapodásról, amely lehetővé teszi a vízummentességet azon orosz állampolgárok számára, akik rövid időre utaznak az EU-ba. Lavrov kifejezte az erős elkötelezettségét az EU-val való hosszú távú kölcsönösen előnyös együttműködéssel kapcsolatban.

 

Egy egységes gazdasági közösség létrehozása az Atlantitól a Csendes-óceánig

Az orosz diplomácia tevékenységével kapcsolatos éves sajtótájékoztatón Szergej Lavrov elmondta: „Moszkvában a kormány vizsgálja egy közös gazdasági közösség létrehozását az Atlantitól a Csendes-óceánig. Ez teljes mértékben megvalósítható feladat”.

Az első kezdeményezést egy euroatlanti és eurázsiai gazdasági közösség létrehozására 2010 decemberében az asztanai EBESZ csúcstalálkozón vetették fel.

 

Oroszország válaszolni fog az USA barátságtalan lépéseire

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 2012-es év eredményeivel kapcsolatos sajtókonferencián megjegyezte: „Az USA-val való kapcsolatunkban vannak nehéz kérdések. Ismert, hogy az elfogadott Magnyitszkij-törvénynek vannak negatív hatásai: lényegében a Jackson-Venik szovjetellenes törvény helyébe egy oroszellenes törvény lépett”.

Lavrov hangsúlyozta: „Természetesen a barátságtalan lépésekre válaszolni fogunk, azonban alapvetően mi készek vagyunk az orosz-amerikai kapcsolatok további fejlesztésére minden irányvonalon”.

 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz diplomácia fő irányvonalairól beszélt

Az integráció a FÁK országainak területén természetes prioritás Oroszország számára – jelentette ki Szergej Lavrov, aki a Külügyminisztériumban sajtótájékoztatót tart, amelyen értékeli az orosz diplomácia 2012-es munkáját

Az érdeklődők online is követhetik a sajtótájékoztatót az Oroszország Hangja honlapon orosz, angol, spanyol és arab nyelven.

Lavrov emlékeztetett, hogy a kiemelt külpolitikai irányvonalakat a Szövetségi Közgyűlés meghatározta, amellyel Vlagyimir Putyin is felszólalt.

 

  •  
    és megosztani