23 január 2013, 17:56

Phenjan katonai fenyegetéssel válaszolt az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára

Phenjan katonai fenyegetéssel válaszolt az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa bővítette a KNDK-val szembeni szankciókat a december 12-i rakétakilövése miatt. A határozatot egyhangúlag fogadták el. Válaszul Phenjan katonai fellépéssel, valamint felfüggesztett nukleáris programjának folytatásával fenyegetőzött.

A határozat bővítette azon szervezetek listáját, amelyekre a korábban bevezetett gazdasági szankciók vonatkoznak. Ezeket 2006-ban és 2009-ben vezették be Phenjan nukleáris kísérletei miatt. A szankciók gyakorlatilag blokkolták azoknak az észak-koreai vállalatoknak a pénzügyi csatornáit, amelyek a nukleáris rakétákkal foglalkoznak.

Oroszország csak úgy mint Kína, támogatta ezeket a szankciókat, pontosan megjelölve az álláspontját: gondosan ki kell dolgozni a gazdasági intézkedések hatását a KNDK-ra vonatkozólag. Moszkva azért ragaszkodik ehhez, hogy a Biztonsági Tanács tagjai és az összes fél, akit érintenek ezek a szankciók, tisztában legyenek azok következményeivel.

Phenjan reakciója előre megjósolható volt és egyben hasonló is ahhoz az állásponthoz, amelyet a Biztonsági Tanács két korábbi határozata során foglalt el. Phenjan ezúttal bejelentette, hogy megerősíti katonai erejét. Lehetséges a nukleáris potenciáljának bővítése védelmi okokból.

Phenjan arra figyelmeztetett, hogy kilép abból a hatoldalú tárgyalásból, amely a Koreai-félsziget nukleáris fegyverzetének megszüntetésére irányul. Az Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal, Japánnal és a két Koreával folytatott tárgyalások már 10 éve tartanak – jegyezte meg Konsztantyin Aszmolov, az orosz Keletkutató Intézet szakértője.

Aggasztó jel a hatoldalú tárgyalásokból való kilépés. Ugyanakkor Észak-Korea többször kilépett a hatoldalú tárgyalásokból, becsapta az ajtót, majd ismét visszatért. Lehetséges, hogy a hatoldalú tárgyalás egy időre leáll, aztán majd újból folytatódik.

Az ENSZ BT határozatának elfogadása előtt Kína arra figyelmeztetett, hogy a KNDK-val szembeni szankciók bővítése újabb nukleáris kísérletet vonhat maga után. Ez történt 2009 tavaszán. Akkor a Biztonsági Tanács általi rakétakilövés elítélése Észak-Korea második nukleáris kísérletét vonta maga után. Kína az ENSZ BT elnöki határozatára való korlátozódást javasolta, vagyis a KNDK tevékenységének formális elítélését. A jelenlegi határozat az Egyesült Államok és Kína közötti hosszadalmas tárgyalások eredménye lett, és az Egyesült Nemzetek Szövetségének kínai nagykövete mellette szavazott.

  •  
    és megosztani