29 október 2012, 18:35

Előre, a Hold felé!

Előre, a Hold felé!

A Hold tanulmányozásának részletes programja, amely a következő évtizedre szól, magába foglal két Holdra szállást, egy orbitális expedíciót, és a talaj Földre szállítását. A projekteket széles körű nemzetközi együttműködés keretében valósítják meg.

A Hold-kutatás orosz programját a Naprendszer-kutatásnak szentelt harmadik nemzetközi szimpozionon mutatták be, amelyre nemrégiben az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetében került sor. A Holdkutatások tervét Lev Zeljonij akadémikus, az Intézet igazgatója ismertette.

A Luna-Glob című projekt két részből áll: ennek alapján 2015-ben egy leszálló szerkezet indul a Holdra, 2016-ban pedig orbitális állomást indítanak útnak. Az első projekt keretében kipróbálják a puha leszállás technológiáját, az orbitális kutatások viszont érdekeseknek igérkeznek a Hold tanulmányozása szempontjából. A tervek szerint a Luna-Glob orbitális állomás egymás után három röppályán dolgozik majd: a150, 50 és 500 kilométeres magasságon. E három magasság különböző tudományos kísérlethez szükséges: többek között a kozmikus sugárzás ultranagy energiáinak tanulmányozásához.

2017-ben a Luna-Resource nevű szerkezet Holdra szállását tervezik, amely teljes értékű kutatási állomás lesz. Fedélzetén körülbelül kétszer több tudományos műszert helyeznek majd el, mint a Luna-Glob leszállóegységen. És végül a program legfontosabb pontja: a Hold-talaj Földre szállítása, amelyre kedvező körülmények között 2019-ben kerülne sor.

A Luna-Glob és a Luna-Resource projektet Európával együtt hajtják végre. Az Európai Űrügynökség (ESA) a közelmúltban bejelentette, hogy 2020-22-ben Hold-talaj Földre szállítását tervezi. A Luna-Resource bizonyos értelemben ennek a projektnek az elődje lesz.

Az ESA fúrószerkezetet biztosít a projekthez. Ennek segítségével 1,5-méteres mélyséből talajmintákat vesznek, amelyek mentesek lesznek a leszálló szerkezet okozta szennyezésektől. Szóba kerülhet nemzetközi együttműködés a projekt más részein is: a szerkezetek fedélzetén folytatott kísérletektől kezdve, a megnyert adatok közös feldolgozásáig.

  •  
    és megosztani