9 október 2012, 12:05

A britek Oroszország, az oroszok az Egyesült Államok egén

A britek Oroszország, az oroszok az Egyesült Államok egén

A brit katonai felügyelők ezen a héten megfigyelő repülést hajtanak végre Oroszország területe fölött. Hasonló feladattal október 22-ig orosz katonák tesznek két repülést az Egyesült Államokban. A repülésekre a Nyitott Égbolt Szerződés keretei között kerül sor.

A szerződésnek, amelyet 1992-ben Helsinkiben kötöttek, jelenleg 34 állam a tagja. A cél a bizalom és a kölcsönös megértés erősítése. A megfigyelő repüléseket az európai államok, Oroszország, az USA és Kanada területe fölött hajtják végre. A Nyitott Égbolt rendszere révén a levegőből rögzíthetők a szükséges objektumok – mondta Viktor Baranyec katonai szakértő.

- Elsősorban a stratégiai nukleáris erők és az általános rendeltetésű erők objektumairól van szó. A Nyitott Égbolt Szerződés szabályozza a repülőgép típusát, azt, hogy a gépen milyen berendezéseket kell elhelyezni. Ez azért fontos, hogy biztonsággal lehessen állítani, egyik fél sem fejleszt ki bizonyos, elsősorban nukleáris, fegyvereket. Illetve, hogy a bejelentett elhelyezési terv megfelel a valóságnak. Ez megadja az áttekinthetőséget, és fokozza az országok közötti bizalmat.

A britek Oroszország fölött a SAAB svéd cég gépjén repülnek. Ez nem alkalmas semmilyen fegyver alkalmazására, a fedélzeti berendezések nemzetközi előírásoknak megfelelőek. Ugyanez vonatkozik a TU-154-es orosz gépre, amely két repülést végez az Egyesült Államok fölött - állapította meg Viktor Litovkin katonai szakértő.

- Fontos annak megállapítása, hogy az Egyesült Államok fölött repülő gépen kötelezően ott vannak az amerikai katonák is, akik felügyelik, hogy szabályosan be legyenek tartva a megadott feltételek. Pontosan így, amikor svéd, francia, német vagy amerikai repülőgép repül Oroszország területe fölött, a gépen vannak orosz katonák, akik ellenőrzik, hogy a repülőgép pontosan az egyeztetett útvonalon haladjon, ne térjen le erről.

A szakemberek rámutatnak, hogy a továbbiakban foglalkoznak a „nyitott égbolt” rendszer új területekre való kiterjesztésével, például környezetvédelmi missziókhoz.

  •  
    és megosztani