16 július 2012, 19:31

Mubarak visszakerül a börtönbe

Mubarak visszakerül a börtönbe

Egyiptom főügyésze döntést hozott arról, hogy Hoszni Mubarak volt elnököt a katonai kórházból vissza kell szállítani a börtönbe.

Egyiptom főügyésze döntést hozott arról, hogy Hoszni Mubarak volt elnököt a katonai kórházból vissza kell szállítani a börtönbe.

A döntést orvosi szakbizottság jelentése alapján hozták meg. A bizottság kivizsgálta a volt államfő egészségi állapotát és arra a következtetésre jutott, hogy stabilizálódott egészségi állapota. A belügyminisztérium feladata gondoskodni az ügyészi döntés véghezviteléről.

Június 2-én Mubarakot életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Rögtön a bírósági tárgyalások után a börtön kórházába szállították, ahol a volt államfő szívrohamot kapott. Információk keringtek az elítélt klinikai haláláról is. A beteget sürgősen katonai kórházba vitték, ahol máig is tartózkodik.

Jelenleg a kairói bíróságon folyamatban van annak az ügynek kivizsgálása, hogy Mubarakot, tekintettel egészségi állapotára, esetleg határidő előtt szabadlábra lehetne helyezni.

  •  
    és megosztani