Konsztantyin Garibov
19 június 2012, 18:57

Az ENSZ BT dönteni fog a szíriai misszió jövőjéről

Az ENSZ BT dönteni fog a szíriai misszió jövőjéről

Az ENSZ Biztonsági tanácsa június 19-én hallgatja meg a Szíriába irányított megfigyelő misszió vezetője, Robert Mood beszámolóját, majd ki fogja dolgozni a további lépésekre vonatkozó tervet.

Múlt szombaton az ENSZ katonai megfigyelői bejelentették, hogy leállítják tevékenységüket, mivel Szíriában az erőszak eszkalációja folyik. Robert Mood közben bejelentette, hogy a szíriai konfliktusban érintett két fél a válság fegyveres megoldása, nem pedig a békés hatalomátadás felé hajlik.

Tegnap, az ENSZ BT ülése előestéjén Moszkva a szíriai ENSZ-misszió újabb kiküldését sürgette, közben ragaszkodott ahhoz, hogy a szíriai kormányzat és a fegyveres ellenzék biztosítson a misszió dolgozói számára akadálymentes és biztonságos eljutást Szíria különböző vidékeire.

Ezt az álláspontot az orosz képviselő bizonyára meg fogja erősíteni az ENSZ BT ülésén. Előreláthatólag Moszkva az ENSZ szószékét fel fogja használni arra, hogy előremozdítsa a nemzetközi Szíria-konferencia összehívására vonatkozó kezdeményezését. Közzétették a fő célkitűzést: az ENSZ BT által jóváhagyott Annan-terv érvényesítésének biztosítását a szíriai konfliktus két felére gyakorolt nyomás által.

Szergej Gyemigyenko szakértő véleménye:

„A Nyugat, meglehet, hajlandó lenne leszámolni Basar al-Aszad rendszerével. De a leszámolás költségei, természetesen, túl nagyok a térség, elsősorban Izrael számára. Olyan helyzet alakult ki, amikor a Nyugat, úgymond, szeretne leszámolni a szíriai rendszerrel, de ezt nem teheti meg bizonyos geopolitikai megfontolások miatt. Méltatni kell Oroszország és Kína álláspontját ebben a kérdésben. Éppen ezen álláspontnak köszönhetően sikerül visszatartani azt, hogy a Közel-Keleten a helyzet véglegesen és teljesen a káoszba süllyedjen.”

A Nyugat közben azzal vádolja Moszkvát, hogy harci helikoptereket akar szállítani Szíriának az ellenzék elleni harc céljából. Hétfőn, a G20 csúcstalálkozója keretében az orosz elnök sajtótitkára, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Oroszország nem exportál helikoptereket Szíriába, hanem azokat a helikoptereket javítja csupán, amelyeket réges-rég szállított ebbe az országba. Közben a javításra szoruló helikopterekről szólva Dmitrij Peszkov elmondta, hogy néhány régi gépről van szó.

Az eszkalációra való tekintettel a szíriai partok felé indul rövidesen egy orosz hajóraj. Ezt hétfőn közölte egy orosz haditengerészeti vezérkari hírforrás és hozzáfűzte, hogy a hajók speciális feladatok teljesítése céljából indulnak a szíriai Tartusz kikötőjébe. Ott az orosz haditengerészet anyagi-műszaki utánpótlási bázisa található. Két nagy deszanthajó és egy mentő vontatóhajó kel útra. A deszanthajók fedélzetén tengerészgyalogosokat helyeznek el. Ezek szükség esetén szavtolni fogják a Szíriában élő orosz állampolgárok biztonságát és evakuálják az anyagi-műszaki bázis vagyonát.

Korábban közölték, hogy májusban elmaradt a Moszkva rakétahordozó cirkáló földközi-tengeri útja, amelynek során a hajó a szíriai part mentén végzett volna járőrözést.

  •  
    és megosztani