Konsztantyin Garibov
11 június 2012, 16:22

A baloldaliak megnyerték a francia parlamenti választások első fordulóját

A baloldaliak megnyerték a francia parlamenti választások első fordulóját

A baloldaliak győzelmet arattak, a kormányzó párt pedig vereséget szenvedett – ez lett a francia nemzetgyűlési választások első fordulójának az eredménye. A választásokat vasárnap tartották meg. A parlament alsóházába, amely döntő szót mond a törvényalkotási eljárásokban, 577 képviselőt választanak. Az, aki a szavazatok több mint 50 százalékát kapja, már az első fordulóban győz.

Jurij Rubinszkij az Orosz Tudományos Akadémia Európa Intézetének egyik vezetője így kommentálja a választások első fordulójának az eredményeit:

- Az első forduló nem hozott meglepetést. Eredményeit előre jelezték a közvélemény-kutatások. A részvételi arány nagyon alacsony volt. Ez bizonyos változást okozott a nemrég lezajlott elnökválasztáson. A baloldal, azaz a Szocialista Párt, amelynek vezetőjét, Francois Hollande-t elnökké választottak, szövetségeseivel együtt megszerezte a szükséges többséget. A parlamenti választások végleges eredményeiből az következik, hogy a kormány szocialistákból és szövetségeseikből fog állni.

Jurij Rubinszkij kifejtette véleményét arról, milyen hatással lehetnek a választási eredmények az orosz-francia kapcsolatokra.

- Ami az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat illeti, úgy vélem, hogy gyökeres változások nem történnek. Különösen a gazdasági szférában, ahol az együttműködés a régi szinten marad. A politikában viszont nagy nézeteltérések vannak Oroszország és Franciaország között a szíriai kérdésben, az iráni problémában. A nézeteltérések nem a célokat érintik, hanem a problémák megoldásának a módszereit. Bízunk benne, hogy az elnök és a jelenlegi kormány, megtalál majd valamilyen kompromisszumot.

Úgy tűnik, hogy a volt kormányzó párt, Unió a Népi Mozgalomért, először 2002 óta


elveszti többségét a Nemzetgyűlésben. Ez azt jelenti, hogy ellenzékbe kerül. Várható, hogy ez a párt és legközelebbi támogatói akár 100 mandátumot is elveszíthetnek, így az alsóházban 270 képviselője lesz a korábbi 315-höz képest. Annak ellenére, hogy kudarcot szenvedtek, az Unió a Népi Mozgalomért ismét kijelentette, hogy nem köt megállapodást a szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal, mert nem egyezik a véleményük az értékeket illetően. A Nemzeti Front, amelynek 15 éve nem volt képviselete az Országgyűlésben, a vártnál rosszabban szerepelt az első fordulóban. A pártvezetés remélte, hogy 150 választókerületben jelöltjei bekerülnek a második fordulóba, de valójában fele annyi lett. A második forduló eredményei alapján maximum három helyet kaphat az alsóházban. A párt vezetője, Marine Le Pen, aki korábban elnökjelöltként kipróbálta magát, megkaphatja a parlamenti mandátumot.

  •  
    és megosztani