Alekszandra Zaharova
1 június 2012, 17:04

A globális politika ifjúsága

A globális politika ifjúsága

A G8 ifjúsági találkozóján, amelyet Washingtonban rendeztek meg, az orosz delegáció elő fogja terjeszteni az európai válságból való kilábalás koncepcióját. Közben szeretnék megőrizni az eurót mint a világ egyik kulcsvalutáját. A június 2-én megnyíló fórumon a fiatal diplomaták a külföldi kollégáknak meg fogják magyarázni Oroszország szíriai kérdésben képviselt álláspontjának árnyalatait.

Ahhoz, hogy megmentsék Európát, meg kell előbb menteni Görögországot. Ha Görögország megszűnik uniós tagország lenni, összedől a rendszer. Közben a görögöknek sem kellene áttérniük a régi drachmára – vallja meggyőződéssel a moszkvai Közgazdasági Főiskola diákja, Inal Ardzinba, aki a washingtoni ifjúsági találkozón Oroszország elnöke szerepében fog fellépni.

„Görögország  kilépése az euró-övezetből történelmi precedenst teremthet. Más országok számára a kilépés alapját képezheti 5 vagy 10 év múlva. Ennélfogva meg kell menteni Görögországot.  Az Európai Unió az egyetlen integrációs szervezet, amelyik olyan magas szintet ért el, mint a valutaunió. Jelenleg az EU az integráció utolsó stádiuma – a politikai unió – felé halad.  De éppen ezzel vannak problémák, mivel az országoknak búcsút kell inteniük saját szuverenitásuknak, egységes  külpolitikát kell folytatniuk. Egyelőre ez utópia.”

Moszkva külpolitikai irányvonala az ifjúsági fórum másik kiemelt témája lesz. Oroszország  a továbbiakban is ellenzi az Arab Kelet országai belügyeibe való katonai beavatkozást. A fiatal diplomatákat követően a kérdést meg fogják vitatni a G20 júniusi csúcstalálkozója keretében, valamint az orosz és amerikai vezető kétoldalú találkozója keretében.  Egyelőre a témával  az Ifjúsági G8  ifjúsági mozgalom tanácsának tagja, Roman Csukov foglalkozik.

„Oroszország érdeke a sokpólusosság és annak megelőzése, hogy valamelyik egy ország domináljon és szabja meg a politikát a Közel-Keleten. Szíriában mi Kofi Annan tervének hívei vagyunk. Az Annan-terv megszabja, hogy véget kell vetni az erőszaknak mindkét fél részéről. Azonban a nevezett ország területén kialakult helyzetet terrorista tevékenység okozta, nem pedig  a kormánycsapatok fellépése. Ennek értelmében a helyzet monitorozásához ragaszkodunk, de nem engedjük meg Basar al-Aszad rendszere megdöntését, ami mellett a nyugati sajtó lobbizik.”

Az ifjú orosz diplomaták ismertetik külföldi kollégáik előtt Dél-Oszétia és Abházia státusának problémáját. Ez a kérdés már szerepel a napirendi pontok között, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben javulhat egyes országok a nemzetközileg el nem ismert kaukázusi államok iránti álláspontja.

  •  
    és megosztani