16 május 2012, 12:00

Katonai repülőgépek gyártásának perspektívái exportra és Oroszország légiereje számára

Katonai repülőgépek gyártásának perspektívái exportra és Oroszország légiereje számára

Oroszország légiereje állapotának, korszerűsítésének és perspektíváinak szentelt kerekasztal beszélgetésen elhangzott Konsztantyin Makijenko a Stratégiai és Technológiai Analitikai Központ helyettes vezetőjének a jelentése, amelyben ismertette katonai repülőgépek gyártásának kilátásait, amely gépek exportra és hazánk légiereje számára készülnek.

A következő évtized fő tendenciája az, hogy repülőgép-gyártásunkat átorientálják a külső piacról a hazaira. Makijenko szerint, ez azzal magyarázható, hogy növekszik a beszerzés az orosz légierők számára, ugyanakkor a külső piacon várható a kereslet csökkenése.

Exportcsökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy Kína és India megszünteti a felvásárlást. Más délkelet-ázsiai országok kereslete távolról sem hasonlítható össze a 90-es évek második felében – a 2000-es évek elején megkötött kínai és indiai szerződések volumenével.

Ugyanakkor abban az esetben, ha meggyorsul az Il-476 projekt megvalósítása, Oroszország újra kijuthat a kínai piacra. Ha az elkövetkező két-három évben ez a projekt jó dinamikát mutat, akkor van remény arra, hogy új életre kel a 2005-ben aláírt szerződés, amelyet 38 darab Il-76/78 vásárlására kötöttek, de pénzügyi és a gyártással kapcsolatos okok miatt nem valósult meg.

 A külső kereslet visszaesését ellensúlyozzák majd az orosz légierőnek és haditengerészetnek szóló vásárlások. Az elmúlt hónapokban már érvénybe léptek a 92 darab Su-34, 24 darab MiG-29K haditengerészeti repülőgép, 30 darab többcélú Su-30CM típusú gép vásárlására szóló szerződések. 2020. évre összesen 600 harcászati repülőgép vásárlását tervezik.

Ilyen körülmények között elvi jelentőségűvé válik a repülőgép-gyártás hosszú távú fejlesztési programjának kidolgozása, amely a 2020. utáni évekre szól, amikor véget ér a jelenlegi fegyvervásárlási program. Addigra Oroszországnak csak két garantáltan versenyképes terméke lesz: a T-50 nehéz vadászgép és a Jak-130 képzési, szakképzési könnyű harci gépek típusai. Úgy tűnik, hogy az orosz repülőgép-gyártás fejlődése két alapvető feladat megoldásától függ: a kereskedelmi termék szegmensében - egy versenyképes termék kidolgozásától (a 2020 utáni időszakra), és egy viszonylag egyszerű és olcsó katonai repülőgép kifejlesztésétől, azaz olyan „könnyű” vadászgép kidolgozásától, amely képes hatékonyan versenyezni az F-35-sel.

  •  
    és megosztani