Jelena Andruszenko
18 április 2012, 19:05

Moszkva: 18.18.18.

Moszkva: 18.18.18.

Április 18-án – a Műemlékvédelmi Világnapon – Moszkvában először rendeznek akciót „18.18.18.” címmel. A három 18-as azt jelenti, hogy április 18-án 18 órakor 18 neves moszkvai lakos, nagyrészt a kultúra nagyjai  meghívják a kíváncsiakat egy sétára az orosz főváros történelmi helyeire. Minden egyes „idegenvezető” saját maga határozza meg az útvonalat, amelyen végigvezeti az érdeklődőket.

Így, a Moszkvai Kreml Múzeumainak igazgatóhelyettese,

Andrej Batalov

az Iván-dombra  kalauzolja el a kirándulókat. Az Iván-domb egyik a hét közül, amelyen egykor Moszkva épült fel. Nevét a XV. századi Ivánovszkij kolostornak köszönheti. Ez egyfajta építészeti rezervátum, amelynek területén 12 templom található – hangoztatta Andrej Batalov az

Oroszország Hangjának

adott interjújában.

„Városunknak ez az egyik ritka helye, amely megőrizte az 1917-es forradalom előtt kialakult arculatát. Kevés templomot döntöttek le itt, így ma is látható a „moszkvai Athosz”, mivel a dombon különböző szinten templomok állnak. Ha szombaton látogatunk ide istentisztelet idején, érezhető, hogy terjed a tömjén illata, mint a görög Athén ősi városrészében, a Plakán. Itt érezhető  ősi városunk illata, itt el lehet beszélgetni a moszkvai értékekről, arról, hogy milyen jelentőségük van minden egyes olyan városi lakos számára, aki fel akarja fogni, hogy milyen városban él és milyen ereklyék találhatók itt és hol.”

A korszak illatának érzékelését kínálja április 18-án mindegyik idegenvezető.  Jevgenyij Assz, az építészet professzora, Moszkva központjába, a Pátriárka-tóra, az ún. bulgakovi helyekre vezeti a látogatókat, ahol  napjainkban is kitapintható  Bulgakov híres-nevezetes regénye, a Mester és Margaréta titokzatos szereplőinek jelenléte.  Ilja Kraszilscsik újságíró a sztálini felhőkarcolókról beszél, amelyek a szovjet hivatalos művészet energiájának és pompájának a jelei. A korszak  illatát közvetlenül érzékelhetik azok, akik a Bolsoj Gorod folyóirat  főszerkesztőjét,  Filipp Zitkót követik Moszkva nagy múltú cukrászipari üzemébe, a Krasznij Oktyjabr-ba. A Moszkultprog projekt alapítója, Szergej Nyikityin éjjeli biciklitúrája invitálja az érdeklődőket, amelynek keretében műemlékeket látogatnak meg. Egyszóval, van kínálat mindenki számára!

Április 18-án Moszkvában több mint egyezer akciót szerveznek,   több mint másfél millió látogatóra számítanak, ami lényegesen több, mint tavaly.

  •  
    és megosztani