Ilja Harlamov
10 április 2012, 12:20

Csapás Iránra: az erőszak alkalmazásának nincs távlata

Csapás Iránra: az erőszak alkalmazásának nincs távlata

A világközösség által foganatosított intézkedések nem elégségesek ahhoz, hogy Irán lemondjon nukleáris katonai programjáról. Ezt Ehud Barak izraeli védelmi miniszter jelentette ki.

Ez pedig annyit jelent, hogy Izrael nem mondott le az iráni probléma katonai megoldásának lehetőségéről.

Ugyanakkor a szakértők meg vannak győződve, hogy egy Irán elleni csapás nem hozná meg a várt eredményt. Malcolm Chalmers brit katonai szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy az iráni nukleáris objektumokat mélyen a föld alatt, erős betonbunkerekben helyezték el, az izraeli légierő egyszerűen nem éri el. Maximum, ami megvalósítható: károkat okoz a felszíni infrastruktúrában.

A Jane’Defense Weekly brit biztonságpolitikai lap szerint az Irán elleni csapás nemcsak eredménytelen lenne, de még veszélyes is, figyelembe véve a nukleáris objektumok védelmét és azt a nagy távolságot, amit meg kellene tenniük a repülőgépeknek. Georgij Mirszkij szerint egy Irán elleni izraeli csapásból több kár származna, mint haszon.

- Izrael tisztában van azzal, hogy nincs garancia az iráni nukleáris objektumok megsemmisítésére. De még ha lenne is, megmaradnak a technológiák, az anyagok, a tudósok, és két év múlva Irán nyíltan felújítaná az atombomba kidolgozásának munkálatait. Már mindenféle NAÜ nélkül. Izrael annak is tudatában van, hogy milyen helyzetbe kerülne fő szövetségese, az Egyesült Államok. Washington semmiképpen nem maradhatna kívülálló. Még ha Izrael önálló csapást mérne is Iránra, a muzulmán világban mindenki meg lenne győződve,hogy Izrael mögött ott áll Amerika. Rögtön követhetné ezt egy válaszcsapás az Egyesült Államokra. Gyökeresen megváltozna a helyzet Afganisztánban a NATO és az amerikaiak kárára. Ezzel eltemetnék Obama tervét arra, hogy javítsa ország és a muzulmán világ közötti kapcsolatokat.

Izraelben a mérsékelt politikusok nem támogatják az Irán elleni csapást. De mindig akadnak forrófejűek, akik nemcsak hogy támogatják, de még lobbiznak is. Ugyanakkor az iráni hatóságok kijelentették, hogy nem zárják ki a 20 százalékos dúsítású urán gyártásának leállítását. Ez a bejelentés a nemzetközi közvetítők „hatosa”és Irán képviselőjének április 14-i, isztambuli találkozója előtt nagyon is időszerű. Reményt kelt arra, hogy a harcias szónoklatokat felváltja a békés párbeszéd.

  •  
    és megosztani