2 április 2012, 13:25

A harc célja: létrehozni a tuaregek államát, Azavadot

A harc célja: létrehozni a tuaregek államát, Azavadot

Hama Sid Hamed, a Nemzeti Mozgalom Azavad Felszabadításáért nevű tuareg csoport sajtóattaséja interjút adott tudósítónknak, Igor Jazonnak.

Mint ismeretes, a tuareg mozgalom harcot folytat Mali központi kormányzatával állama, Azavad létrehozásáért. Malinak ebben a körzetében igen aktív az „Iszlám Maghrebi Al-Kaida ” terrorista csoport is. Tudósítónknak arra a kérdésére, hogy

ennek a mozgalomnak szövetségese-e az Al-Kaida

,

Hama Sid Hamed

így válaszolt.

- Régóta ismert, hogy az „Iszlam Maghrebi al-Kaida” fő célja a terror, az elijesztés, a nyugati polgárok elrablása, hogy ilyen módon váltságdíjat szerezzenek. Ezért olyan aktívak a Száhel-övezetben. Már nagyon régen mondjuk, hogy a tuaregek a terrorizmus elleni harc bástyáját jelentik. A tuaregeknak teljesen más a kultúrája, és ezt semmilyen beavatkozás nem tudta megsemmisíteni az évszázadok folyamán. Így bárkik, akik behatolnak területünkre, és megpróbálják kizsákmányolni a mi közel sem gazdag népünket, nem képesek felszámolni a tuareg kultúrát. Semmiképpen nem szabad egyenlőségjelet tenni a terroristák és a Mali északi részén levő tuareg felkelő mozgalom közé. Mi kénytelenek vagyunk kétfrontos harcot vívni: a mali hadsereg ellen és a terroristák ellen. Itt nem lehet a terrorizmus ellen harcot folytatni a tuaregok nélkül. Erről más sokszor szóltunk. A Nemzet Mozgalom Azavad Felszabadításáéért vezetője nemrégiben ismét rámutatott, hogy prioritás jellegű célunk a küzedelem a fegyveres terrorista csoportok ellen, az Iszlám Maghrebi al-Kaida ellen. Mi készek vagyunk csatlakozni mindenkihez, aki harcol ez ellen a ragály ellen.

- Azt mondják, hogy Önök jobban fel vannak fegyverkezve, mint a mali hadsereg…

- A mali hadseregnek megvan mindene. De itt nem az a kérdés, hogyan van felszerelve egy hadsereg. A tueragok felszerelése gyenge, de más a motivációjuk: ők saját területükért harcolnak, azt vissza akarják szerezni. Ez az óhaj a legjobb modern fegyverük. Nem pénzért harcolnak, hanem földjükért. Népük méltóságáért küzdenek.

(Részlet tudósítónk, Igor Janzon telefoninterjújából,amelyet Hama Sid Hameddel. a Nemzeti Mozgalom Azavad Felszabadításért csoport sajtóattaséjával készített.)

  •  
    és megosztani