Natalja Kovalenko
29 március 2012, 12:26

Az image fontosabb a demokráciánál

Az image fontosabb a demokráciánál

A PACE adatai szerint 14 európai ország vett részt a titkos amerikai börtönök létrehozásában. De csak egy országban sikerült bíróságra vinni a dolgot. Vádat emeltek Zbigniev Siemiatowski, a lengyel hírszerzés volt vezetője ellen, miután törvénytelenül CIA-börtönt hozott létre az ország területén. Nincs kizárva az sem, hogy Leszek Miller volt miniszterelnök ellen is indulhat eljárás. Az Európai Unió más országaiban ezt a kérdést egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

Az igazságosság európai harcosaira rossz fényt vető adatokat gondosan titkolják a nagyközönség elől – mondta

Jevgenyija Bojko

, az orosz politikai konjuktura központ szakértője.

- Az Európai Unió országainak vezetői magukat úgy pozicionálják, mint akik különösen érzékenyen viszonyulnak az emberi jogok és szabadságjogok témájához. És ezt igénylik más államoktól is. Ezért az EU országai számára arculatveszteség lenne, ha nyilvánosságra hoznák az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) börtöneivel kapcsolatos információkat. Annál is inkább, mert most Európa nem a legjobb időket éli.

Igaz, nem igen lehet megkerülni ezt a problémát. Nem most jelentek meg azok az információk, hogy Európában a CIA titkos börtönöket tartott, ahol törvénytelenül fogva tartották, olykor pedig kínozták is a terrorizmussal vádolt foglyokat. Ezeknek a börtönöknek a létét még 2006 szeptemberében megerősítette George Bush, az Egyesült Államok akkori elnöke. Most viszont a közvélemény tudomást szerzett konkrét címekről egyebek között Litvániában, Romániában, Lengyelországban. Ismert, hogy Finnországban, Dániában, Norvégiában repülőterek vettek részt a foglyok szállításában. Litvániában ez a dolog még a bírósági vizsgálatok előtt elakadt, a skandinávok pedig meg sem kezdték a vizsgálódást. Egyedült Lengyelország ismerte be a CIA-val való kapcsolatot, és ezen túlmenően megtalálta azokat, akik konkrétan közrejátszottak abban, hogy lengyel területen törvénytelenül fogva tartottak embereket és velük szemben testi fenyítést alkalmaztak.

Lengyelországban a vizsgálatok 2008 óta tartanak, a hírszerzés nem szívesen osztja meg az információkat. Ezért nem is lehet várni a gyors eredményt. De Varsó már nem lép vissza – véli Alekszej Muhin, a politikai információs központ vezérigazgatója.

- Mindenképpen lesznek bűnügyi eljárások, mert a lengyelek ezt az ügyet végig akarják vinni. Máskülönben az egész kezdeményezésnek nincs értelme. De más országok számára ez nemigen fog precedenst jelenteni.

Európa számára fontosabb a róla alkotott kép, mintsem a demokratikus értékek – mondta befejezésül a szakértő.

  •  
    és megosztani