Konsztantyin Garibov
26 március 2012, 14:04

Barack Obama és Kim Dzsong Un Panmindzsonban

Barack Obama és Kim Dzsong Un Panmindzsonban

Barack Obama március 25-én ellátogatott a Korea-közi szembenállás legforróbb pontjára, Panmindzsonba. Korábban ott járt Kim Dzson Un is. Ez a határfalu a demilitarizált övezetben van, amely két államra osztja a Koreai-félszigetet.

A dél-koreai és a japán média ebben a látogatásban figyelmeztetést lát. Barack Obama óva intett a lehetséges agresszív akcióktól. Ez a lépés ugyanakkor azt is mutatja, hogy keményedett a hangnem Észak-Korea viszonylatában - jelentette ki Liu Ven-dun, a kínai Társadalomtudományi Akadémia Amerika Intézetének szakértője. Kommentárjában rámutat, hogy Barack Obama minden bizonnyal megpróbál nyomást gyakorolni a phenjani kemény vonal híveire, hogy azok mondjanak le a műhold-felbocsátás tervéről. A szakértő szerint ez a nyílt megközelítés azonban kockázatos és ellenállást válthat ki.

Alekszandr Voroncovnak, az Orosz Tudományos Akadémia (OTA) Keletkutató Intézete koreai kutatásokkal foglalkozó központja vezetőjének véleménye:

- Elvezethet ez újabb feszültséghez a Koreai-félszigeten? Őszintén szólva, nem gondolnám, Természetes, hogy az észak-koreaiak nem lelkesednek az ilyen erődemonstrációtól, de már megszokták. Az Egyesült Államok elnökének látogatása a demilitarizált övezetben hagyománynak tekinthető. Ez egyfajta „szertartás” az Egyesült Államok vezetősége részéről. Fontos pszichológiai szempontból és a propaganda vonatkozásában is. De semmilyen konkrét lépésekkel vagy programokkal nincs alátámasztva. Sem a katonai jelenlét növelésével, sem a katonai doktrína megváltoztatásával. Semmiféle reális veszélyt nem hordoz.

Ez csak demonstráció, külsődleges hatás - mondta

Konsztantyin Aszmolov

, a Távol-Kelet Intézet elemzője. Reálisan nincs cselekvés, de megerősíti az elképzelést Washington és Szöul szövetségéről. Barack Obama elnökválasztás előtt áll, szüksége van a jó pontokra, egyebek között az észak-koreai műhold kapcsán is. Az amerikaiakat a szputnyik fellövéséről már tavaly tájékoztatták, de csak a szöuli fórum előtt emlékeztek rá - mondta a szakértő.

  •  
    és megosztani