Konsztantyin Garibov
19 március 2012, 13:03

Líbia: „Hajnal”, amiből káosz lett

Líbia: „Hajnal”, amiből káosz lett

Egy évvel ezelőtt a francia, a brit és az amerikai légierő megkezdte a líbiai hadműveletet. A cél az volt, hogy biztosítsák a Moammer Kadhafi rendszere ellen meghirdetett fegyverszállítási embargót, lezárják az ország légterét a líbiai légierő előtt, hogy az nem léphessen fel a civil lakossággal szemben.

Ezt nyilvánították ki az ENSZ BT 2011. március 17-én hozott határozatában. A szavazásnál Oroszország, Kína és Németország tartózkodott. Moszkva nem mondott „igent”, mert feltételezte, hogy a határozatot a Nyugat szabadon értelmezheti, és ez jeladás lesz a katonai intervencióra. Ugyanakkor nem is vétózta meg a határozatot, mert arra számított, hogy a döntés szigorú betartása elvezet a hatalom és a felkelők katonai szembenállásának beszüntetéséhez. Az „arab tavasz” líbiai variációja intervencióval, majd Moammer Kadhafi megdöntésével és meggyilkolásával végződött. A Nyugat és szövetségeseinek „Odüsszeia. Hajnal” nevű hadművelete az országot káoszba sodorta – jelentette ki

Jevgenyij Szatanovszkij,

az orosz Közel-Kelet Intézet elnöke.

- Bengaziban a szeparatista lázadás -  amivel Líbiában az „arab tavasz” kezdődött - logikusan folytatódik. Manapság a törzsek közötti viszály a genocídium szintjére jut ki, kipusztítják például az afrikai törzseket. Líbiában semmiféle modern demokrácia nem jött létre.

Amikor a Nyugat a Kadhafi ellen lázadó felkelőket támogatta, a legkevesbé a líbiai demokratikus reformokkal törődött. Alapvetően az ország készletei érdekelték őket, de ezeket a készleteket sem sikerült ellenőrzés alá vonni – véli Szergej Gyemigyenko szakértő.

-

Nagy-Britannia és Franciaország igyekezett ellenőrzés alá venni a líbiai kőolajat. De a kőolajlelőhelyek üzemeltetése csakis a politikai stabilitás körülményei között lehetséges. Amikor az országban mindenki, mindenkivel háborúzik, akkor ez megoldhatatlan. Most az Európai Uniót déli részének közelében az iszlám radikalizmus nagy erejű góca jött létre.
  •  
    és megosztani