14 március 2012, 19:49

Oroszország megfelelő intézkedéseket foganatosít, ha nem veszik figyelembe érdekeit

Oroszország megfelelő intézkedéseket foganatosít, ha nem veszik figyelembe érdekeit

Oroszország megerősíti, hogy adekvát intézkedéseket foganatosí

Oroszország megerősíti, hogy adekvát intézkedéseket foganatosít, ha az Egyesült Államok és a NATO nem veszi figyelembe érdekeit a rakétavédelem terén, mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Állami Dumában elhangzott beszédében. Ugyanakkor rámutatott, hogy Moszkva nem mond le a párbeszédről.

 „Elvi feltételünk nagyon egyszerű: ha már az USA semmit sem akar változtatni a tervein, akkor adjon hiteles biztosítékot arra, hogy az Európában telepített rakétavédelmi rendszerek nem irányulnak a mi stratégiai nukleáris erőink ellen,” mondta a külügyminiszter. Hozzátette, hogy Oroszország a továbbiakban is határozattan fog válaszolni azon kísérletekre, hogy befolyást gyakoroljanak az országban lezajló politikai folyamatokra, beleértve az orosz polgári társadalom intézményeinek finanszírozását is.  

  •  
    és megosztani