Ilja Harlamov, Grigorij Sabanov
9 március 2012, 14:49

Az Eisenhower-doktrina: 55 év múlva

Az Eisenhower-doktrina: 55 év múlva

1957. március 9-én az amerikai kongresszus jóváhagyta azt a külpolitikai doktrinát, amelyik Washington közel- és közép-keleti pozícióinak megszilárdítására irányult. Dwight D. Eisenhower amerikai elnököt és John Foster Dulles külügyminisztert tartják a dokumentum szerzőinek.

A doktrina szerint a térség bármely országa gazdasági, ill. katonai segélyért folyamodhat az USA-hoz abban az esetben, ha más ország megtámadja, így az elnök lényegében jogot kapott arra, hogy saját belátása szerint alkalmazhasson katonai erőt a nevezett térségben. Az amerikai hatóságok más célt is maguk elé tűztek:  a térségben csökkenteni kívánták a Szovjetunió  befolyását.

Az Egyesült Államok új doktrinájának elfogadása válasz volt az Egyiptommal szembeni 1956-os angol-francia-izraeli agresszió kudarcára. A  támadás a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala, a Szuezi-csatorna jövőjével  volt kapcsolatos. A konfliktus szuezi válság néven vált ismertté, és benne jelentős szerephez jutott a Szovjetunió. Nyikita Hruscsov szovjet vezető határozott lépésekkel fenyegette meg Nagy-Britanniát, Franciaországot és Izraelt,  kilátásba helyezve rakétacsapásokat is. Ez a forgatókönyv akár atomháborút is kiválthatott volna a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, mivel az utóbbi ország kétségtelenül szövetségesei védelmére állt volna. Washington végeredményben azt követelte meg az agresszoroktól, hogy hagyjanak fel a katonai akcióval.

A doktrina tulajdonképpen nemcsak Washington közel- és közép-keleti befolyásának szilárdítására irányult, hanem a szocialista tábor, és elsősorban a Szovjetunió elleni felvonulási terület létrehozását is előirányozta. Eisenhower nyíltan megmondta, hogy az amerikai csapatok hajlandók megvédeni a segítségükre szoruló országok területi egységét és politikai függetlenségét bármely olyan nemzet katonai agressziójával szemben, amely a „nemzetközi kommunizmus” ellenőrzése alatt áll.

Az Egyesült Államok éppen e „veszélytől” kívánta megvédeni az arab országokat azzal, hogy ott saját hegemóniáját teremti meg a térség országai belügyeibe való beavatkozással és külpolitikájuk ellenőrzésével. 1957-ben az Eisenhower-doktrinát Jordániának Szíria „agressziójával” szembeni védelme ürügyén alkalmazták. 1958-ben az USA nyílt katonai intervenciót követett el Libanonban, majd 9 évvel később támogatta Izrael arab országok elleni fegyveres támadását.

A térségben az USA ellensúlyát képező Szovjetunió felbomlása után Washington fokozta a doktrinában körülírt erőfeszítéseit, azonban a mai realitások arra kényszerítik az Egyesült Államokat, hogy módosítsa magatartását  az arab világban folytatott politika iránt – véli az orosz külügyi tárca mellett működő Diplomáciai Akadémia Kelet-kutató Központjának vezetője, Andrej Vologyin.

„Akkoriban úgy tűnt, hogy az Egyesült Államokat nem akadályozhatja meg semmi az egypólusú világrend kiépítésében, közel-keleti egyeduralkodásában.  De sok minden megváltozott azóta. Elsősorban, maga a világ. Az USA máig a világ leghatalmasabb országa maradt. De a  világ már nem fejlődhet az Egyesült Államok által megszabott törvények szerint. Ebben a  világban az USA-nak már más országok érdekeivel és lépéseivel is számolnia kell.  Ez a fontos változás a legközelebbi évtizedben meghatározza az Egyesült Államok közel- és közép-keleti politikáját. Az amerikai politika kénytelen lesz fájdalmas módon, de alkalmazkodni azokhoz a realitásokhoz, amelyek az USA akarata ellenére alakulnak ki a  térségben.”

Napjainkban az Egyesült Államok és más nyugati országok szólamai a demokratikus reformok szükségességéről nem ritkán csupán elkendőzik a nem tetsző rendszerek megdöntését, mint ez egyebek között Észak-Afrikában történik. Andrej Vologyin fejti ki véleményét.

„A más országok belügyeibe való beavatkozás ellentmond nem csak az ENSZ alapokmányának, hanem a józan észnek is. Az USA és leghűségesebb szövetségesei – Franciaország és Nagy-Britannia – a számukra kényelmes politikai berendezkedést próbálják ráerőltetni egyes közel- és közép-keleti országokra. De ez a gyakorlat nyilvánvalóan kudarcra van ítélve, mert az amerikai típusú demokrácia szíriai és líbiai meghonosítása szükségességének hangoztatása mellett látható, hogy Líbiában miféle demokrácia született. Remélem, Szíriában ilyen demokrácia nem lesz.”

A Közel- és Közép-Keleten nyilvánvalóan a jövőben is összefonódnak a fő világpolitikai játékosok geopolitikai és gazdasági érdekei. Oroszország pontosan megfogalmazta azokat az alapelveket, amelyekhez a nemzetközi közösség felelős tagországainak kell magukat tartani ebben a rendkívül bonyolult régióban. Ezek az alapelvek a más országok belügyeibe való beavatkozás mellőzése, az országok egységének és területi integritásának tiszteletben tartása. Az USA és szövetségesei iraki és líbiai fellépése káoszt szült és gyakorlatilag a nevezett országok  felbomlásához vezetett.

  •  
    és megosztani