12 október 2011, 12:41

XIV. dalai láma: a vegetariánus konyha nem kötelező

XIV. dalai láma: a vegetariánus konyha nem kötelező

A tibeti buddhisták vezetője 2011 nyarán Ausztráliába lá

A tibeti buddhisták vezetője 2011 nyarán Ausztráliába látogatott, ahol részt vett a MasterChief Australia konyhaművészeti showban a műsor külön vendégeként. A show során a dalai láma több étel kóstolt meg, többek között lankai curryt, zöldséget tofuval, tésztás levest, valamint gombás és sajtos gnocchit, azonban megjegyezte, hogy nem nyilváníthat véleményt az ételekről, mivel a buddhista szerzeteseknek hálásaknak kell lenniük minden ételért és nincs erkölcsi joguk valamely egy ételt előnyben részesíteni valamely más ételhez képest. Tibet szellemi vezetője elmondta a műsorban, hogy az egyszerű élelmiszereket kedveli, úgymint a kenyeret, sajtot, gombát és fűszernövényeket, többek között a koriandert.

Egy kis faluban, Tackerben született Tibet észak-keleti részén. Tacker parasztközség volt, lakossága alapvetően búzaliszttel és  campával, a pörkölt árpaliszttel, valamint hússal és vajjal táplálkozott. Az italokból vajas teát és a „csang” nevezetű, árpából készített erjesztett italt fogyasztottak.

Azelőtt, hogy 1959-ben a tibeti buddhisták vezetője indiai száműzetésbe került volna, a Kínai Népképviselők Országos Gyűlésének volt a küldöttje.1954-ben a dalai láma 10 hetet töltött Pekingben, ahol politikai rendezvényeken és számtalan banketten vett részt. „Tapasztaltam, hogy az ételek ezeken a nagy lakomákon egészében véve nagyon jók voltak, bár a mai napig undorodom, ha azokra a  száz éves tojásokra gondolok, amelyket nagy csemegének tartanak. Szaguk teljesen kiállhatatlan volt” – emlékezett vissza a dalai láma.  Az egyik ilyen lakomán  vitája támadt egy politikussal a vegetáriánus életmódról. Az az ember kijelentette, hogy a tojás nem tekinthető vegetáriánus ételnek.

A buddhisták körében különböző nézetek vannak a húsfogyasztásról, bár a tibeti lakosság túlnyomó többsége számára  a hús nélkülözhetetlen – írta önéletrajzában a dalai láma. – Tibet  nagyobb részén a klíma zord és bár sok étel van, az nem nagyon változatos, így lehetetlen lenne a hús fogyasztása nélkül egészségesnek maradni.

Azonban 1965-ben a dalai láma szigorú vegetáriánus lett: nemcsak a húsról mondott le, hanem a halról és a tojásról is. Szakácsainak idő kellett ahhoz, hogy megtanuljanak ízletes ételeket főzni hús nélkül.  Közben néhány indiai barátja elmondta a dalai lámának, hogy mennyire fontos kiegészíteni a vegetáriánus étrendet tejjel és különböző fajta dióval, mogyoróval. A tibeti vezető meghallgatta tanácsukat és 20 hónap múlva komolyan lebetegedett. Kénytelen volt visszatérni a nem vegetáriánus ételekhez.

„Jelenleg eszek húst, olyan esetek kivételével, amikor ez ellentmond szellemi gyakorlatomnak – írta könyvében a dalai láma.  – Ez igaz sok tibeti esetében is, akik követték példámat és ugyanarra a sorsra jutottak.”

  •  
    és megosztani