20 július 2011, 13:44

A hatok igyekszenek megmenteni Amerikát a csődtől

A hatok igyekszenek megmenteni Amerikát a csődtől

Barack Obama kész engedményeket tenni a republikánusoknak, hogy az ország megmenek

Barack Obama kész engedményeket tenni a republikánusoknak, hogy az ország megmeneküljön a csődtől. A régóta várt  kompromisszum azt jelenti, hogy az államadósságra vonatkozó plafont felemelik, a technikai csődöt elkerülik, és augusztus 2. (eddig tudták elhalasztani a kifizetéseket) nem lesz határidő. A megállapodásokat a „hatok” csoportjának javaslata segítette elő. A csoportba három-három szenátor képviseli a demokratákat és a republikánusokat.

Az elnöki kormányzat vállalta az állami kiadások lefaragásának szigorú tervét. Ennek eredményeként a közeli évtizedben a költségvetési deficit közel 4 trillió dollárral csökken. Lefaragják az egészségügyre, a társadalom-biztosításra és az ingyenes egészségügyi ellátásra vonatkozó kiadásokat. Sőt, Obama azt ígérte, hogy a kormányzat a jövőben figyelemmel követi az úgynevezett „pontosított” kiadásokat, amelyekhez a honvédelem is tartozik.

Az utóbbi nemigen tetszik majd a Pentagonnak, de muszáj lesz beletörődni. Annál is inkább, mert William Lynn, az amerikai védelmi miniszter helyettese már korábban is meglehetősen borús képet festett a főhatóság sorsáról. Szerinte, a Pentagon elveszítheti annak a lehetőségét, hogy önállóan ossza el a pénzeszközöket és a pénzügyminisztériumtól függésbe kerülhet.

Végül is az Armageddon elmarad. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2014-re sikerül stabilizálni az államadóssági szintet. Ugyanakkor a program részletei még nem ismertek. Mint ahogyan az sem, hogy kész-e valamennyi republikánus az elgondolás támogatására vagy a tárgyalások ismét elhúzódnak.

Bár a helyzet ma már nem annyira kritikus, a növekvő államadósság továbbra is fejfájást okoz az amerikai gazdaságnak - véli Jaroszlav Liszovolik, a Deutsche Bank analitikai főosztályának vezetője.

- Az, ami az Egyesült Államokban történik az államadóssággal, elsősorban az amerikai gazdaságnak árt, miután növeli a kamatokat és drágítja a hiteleket az amerikai polgárok és az amerikai cégek számára.

De önmagában már a republikánusok és a demokraták közötti ellentét is Amerika ellen szól - állapítja meg szakértő.

- Felmerülnek imidzsproblémák is, amiről maga az amerikai vezetés is beszél. Ha Amerika a jövőben is meg akarja őrizni a dollárt, mint tartalék világvalutát, ilyen krízisek nem ismétlődhetnek meg.

A pénzügyi világpiacokat feszültségben tartó láz csökkeni fog idővel, de nyoma marad. A szakértők szerint a bizalom a dollár iránt fokozatosan csökken.

 

 

  •  
    és megosztani