21 június 2011, 16:39

Moszkvában megnyílt az oroszországi olaj- és gázipari kongresszus

Több mint ezer oroszországi és külföldi társaság 36 országból vesz részt az „Olaj és gáz” elnevezésű XI. nemzetközi kiállításon.

Több mint ezer oroszországi és külföldi társaság 36 országból vesz részt az „Olaj és gáz” elnevezésű XI. nemzetközi kiállításon. A kiállítás keretében ma megnyílt az oroszországi olaj- és gázipari kongresszus. Részvevői megvitatják az olaj- és gázipari ágazat aktuális problémáit, tapasztalatot cserélnek és szerződéseket kötnek. Amint Szergej Smatko orosz energetikai miniszter kiemelte a részvevőkhöz intézett köszöntésében, „a rendezvény megérdemelt elismerésben részesült az olaj- és gázipar nemzetközi és hazai vezetői részéről”. Közölte, hogy tavaly Oroszország első helyre került a világon az olajkitermelésben, 505 millió tonna eredménnyel.

  •  
    és megosztani